A borászati ágazat munkáját segítő új intézkedéscsomag született
Az elmúlt években visszataláltunk a régiek örökségéhez, a pezsgőkészítés hagyományaihoz, ebben a folyamatban pedig nagy szerepe van a mindig új utakat és technológiákat kereső magyar borászoknak – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a IV. Pezsgőkonferencián, Etyeken, csütörtökön.

A hegyközségek tagjai közös szőlő- vagy borértékesítésbe kezdhetnek (Fotó: Pixabay)
A miniszter kiemelte, jó alapanyag, kiváló elkészítés és eredményes marketing kell ahhoz, hogy magyar bor még sikeresebb lehessen a világon. A hazai borászok munkájára kiemelten számít az agrártárca, az ágazat szakemberei ugyanis gyorsan reagálnak a technikai újításokra és a fogyasztói szokások változására. Nagy István hangsúlyozta, Rókusfalvy Pál Nemzeti Bormarketingért felelős kormánybiztos szakmai hozzáértése és elkötelezettsége garanciát jelent arra, hogy a magyar bor mellett a magyar pezsgő is újra a világ élvonalába tartozzon. A tárcavezető elmondta, több mint 24 milliárd forint jutott eddig az ágazat egyik legnagyobb forrását jelentő borászati gépek és technológiai berendezések beszerzésére fókuszáló támogatásokra. A fejlesztések 2024-ig a borágazat Nemzeti Támogatási Programjából, majd 2024-től Magyarország Stratégiai Tervében betervezett jelentős forrásokból folytatódhatnak tovább, a megszokott módon – tette hozzá.
Újfajta támogatást kapnak a szőlészek és borászok
A miniszter bejelentette azt is, hogy a szőlőtermelők és a borászatok munkáját segítő új intézkedéscsomag született, amely az értékesítés és a támogatások területén nyújt segítséget az ágazat szereplőinek. Mostantól a hegyközségek is lehetőséget kapnak arra, hogy maguk is termelői integrációs szervezetként működjenek és így tagjaik közös szőlő- vagy borértékesítésében közreműködjenek. A gyakorlatban nagy könnyebbséget jelenthet, hogy nem kell új szervezetet létrehozniuk erre a célra. A közös értékesítés jelenti a magasabb átvételi árak és a jobb szerződési feltételek elérésének egyik legfontosabb alapját, minden nagy európai szőlőtermelő országban ezt az elvet követve működik az ágazat – sorolta a tárcavezető.
Növelik a támogatási intenzitást
Kifejtette, döntés született arról is, hogy a szőlőültetvények megújításához és a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez kapcsolódó uniós támogatások esetében megnöveljük a támogatási intenzitást. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a 2021 novemberében beadott és elfogadott szőlő szerkezetátalakítási egyéni tervek, valamint a 2022 január-februárban benyújtott támogatási kérelemmel rendelkező borászati beruházási projektek esetében a szőlőtermelők és borászok a tervezettnél több támogatást kapnak céljaik megvalósításához. A támogatási intenzitás növelése automatikusan történik, a pályázók részéről ezt külön kérni nem szükséges. A lépés növeli ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítási esélyét a mostani háborús gazdasági környezetben – hívta fel a figyelmet Nagy István.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Az ország kenyere biztosított
A gazdák munkájának és szorgalmának köszönhetően biztosított az ország kenyere,…
Tovább olvasom >Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt…
Tovább olvasom >Tállai András: „Az ágazatban komoly fejlesztési szándék és potenciál van jelen”
Technológiai fejlesztések, hazai beszállítók előtérbe helyezése, a szakképzés modernizálása és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országszerte tart az aratás, hazánk kenyere biztosított
A gazdák munkájának és szorgalmának köszönhetően biztosított az ország kenyere,…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >