A BKIK a fogyasztás ösztönzésével segítene a vendéglátókon
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került fővárosi vendéglátóhelyek megsegítésére #újranyitvaBP szlogennel kuponprogramot indított – jelentette be Nagy Elek, a BKIK elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Elmondta, hogy a BKIK a vállalkozások kamarai hozzájárulásából 75 millió forintos szolidaritási alapot hozott létre, amelynek terhére induláskor mintegy 10 ezer fővárosi vendéglátó a pandémia idején helytálló 10 ezer „mindennapi hőst” láthat vendégül 10-50 fős csoportban egy ebédre, vacsorára.
Nagy Elek kiemelte, hogy a szolidaritási alapba a pandémiában kevésbé érintett vállalkozások befizetését is várják, hogy bővülhessen a támogatottak köre.
A kamara programjában a fővárosi vendéglátóipari vállalkozások pályázhatnak a fogyasztásikupon-támogatásra, megjelölve a vendégek körét és számát.
Nagy Elek kitért arra, a fogyasztásösztönző programmal szeretnék megköszönni a pandémia idején nehéz helyzetben helytállók – köztük az egészségügyben, a közszolgáltatásban, az oktatásban, a rendvédelemben dolgozók, és szülők – munkáját is.
A BKIK a program támogatásához nagyköveteket kért fel, akik a sajtótájékoztatón üdvözölték a kamara kezdeményezését, köztük Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Kautzky Armand színművész és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
Semsei Rudolf, étteremtulajdonos arról beszélt, hogy a fővárosi vendéglátóiparban hiányoznak a szakképzett munkavállalók, nehezen térnek vissza, mert tartanak a járvány újabb hullámától. Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesület elnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a főváros turizmusának visszaépítése nemzetgazdasági érdek, ebben ügyes programokkal, összefogással lehet eredményt elérni.
A BKIK fogyasztásösztönző kampányának és eseményfinanszírozó programjának részletei, valamint a pályázati feltételek június 18-ától a ujranyitvabp.bkik.hu honlapon olvashatók. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: lesz elegendő magyar hal minden család asztalára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vége a „zsákbamacskának” a vendéglátásban: Így reformálta meg az Eventrend Group a munkaerő-szervezést a Giggle segítségével
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adók és arányok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: decemberi SZÉP kártya toplista: idén trendforduló várható?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >December 23. után is lehet bubizni a fővárosban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
