A bevezetett intézkedések hatására nő a sertésállomány
A bevezetett intézkedések hatására mintegy 15-20 százalékkal nőtt a 2013-ra 3 millió alá csökkent sertésszám – mondta a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt programokért felelős kormánybiztosa hétfőn az MTI-nek a Bács-Kiskun megyei Fülöpjakabon.
Horváth István közölte, pontos adatokat azután tud mondani, miután 2016-ban felmenő rendszerben a tenyészkocáknál bevezetik az egyedi nyilvántartást. Ettől kezdve a kocák tenyésztési adatai követhetőkké válnak, ezzel tovább csökken majd a sertéságazatban a feketegazdaság aránya, amely a becslések szerint 2013-ban 40 százalék körül volt – mondta a kormánybiztos azon az eseményen, amelyen a Bonafarm-csoporthoz tartozó Pick Szeged Zrt.-nek átadták a Kiváló minőségű sertéshús védjegyet. Megfogalmazása szerint a sertéságazatban támogatásokhoz csak az juthat, aki az egyedi nyilvántartás rendszerében is benne van.
Emlékeztetett arra, hogy a feketegazdaság kifehérítése 2014-ben az élősertésnél és félsertésnél az 5 százalékos általános forgalmi adó bevezetésével indult, amelyet 2016. január 1-jén a tőkehúsra is kiterjesztenek. Horváth István hozzátette: ennek alapján 16-18 százalékos árcsökkenésnek kell bekövetkeznie a tőkehúsnál, amelynek a családoknál kell maradnia, ezért komoly ellenőrzéseket fognak bevezetni.
Úgy vélte, az egyedi nyilvántartás és az áfa-csökkentések miatt csak azoknak lesz érdemes gazdálkodni, akik átláthatóan termelnek. Hozzátette: a vágóhidaknak sem lesz érdeke feketén vásárolni, 5 százalékos áfa mellett ugyanis már érdemes mindent átláthatóan végezni.
Elmondta, tudnak olyan, több ezer sertést feketén hízlaló és értékesítő telepekről, amelyeket az említett intézkedések hatására felszámolnak. Kiemelte, nem minden gazdasági szereplő örül annak, hogy tovább akarják fehéríteni a gazdaságot, hiszen több tízmilliárd forint cserél gazdát feketén a sertéságazatban.
Horváth István az ágazat szempontjából kiemelte azt is, hogy a korábbi 6 milliárd forint támogatás 2015-ben 17,5 milliárd forintra, 2016-ban pedig 19 milliárd forintra nő.
Fontos feladatnak nevezte, hogy az importhús helyett jó minőségű magyar termék kerüljön a családok asztalára. Adatai szerint az ágazatban 2015-ben mintegy 30 százalékot tesz ki az import aránya, ami 1-1,5 millió sertés behozatalával megegyező.
Ádám János, a Bonafarm-csoport mezőgazdasági portfoliójának irányítója, a Bóly Zrt. vezérigazgatója elmondta: a csoport bevételeinek 80 százaléka az állati termékek értékesítéséből származik. Beszámolt arról, hogy az elmúlt években 18 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre, és a sertéságazatban teljes termékpályával rendelkeznek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Továbbra is növekszik az állattenyésztés
2024-ben az időjárás igen szélsőségesen alakult, kora tavasszal csapadékhiány alakult…
Tovább olvasom >KSH: 2024-ben a mezőgazdasági kibocsátás értéke 8,0 százalékkal elmaradt az előző évitől
A mezőgazdaság teljes kibocsátása 2024-ben 4,0 ezer milliárd forint felett…
Tovább olvasom >Signature 40 újra – Szintet lépett a Signature Platform: elindult a Signature Alumni Club
2024-ben soha nem látott magaslatokra ért a Signature 40 lista.…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 4,5 százalékkal emelkedtek
2024 decemberében az ipari termelői árak átlagosan 9,0 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >