A beruházás a jó válasz a kihívásokra
Az agráriumban is a beruházás az egyetlen jó válasz a kihívásokra és a válságokra – mondta Nagy István kedden Budapesten, a Feldolgozó Üzemek Fejlesztésének Támogatása pályázat támogatói okiratainak átadása alkalmából.

A Feldolgozó Üzemek Fejlesztésének Támogatása pályázat eddigi döntései alapján 129 kérelemre több mint 7 milliárd forintot fizetnek ki (Fotó: AM/Pelsőczy Csaba)
Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdaság hiába ér el európai szinten is kiváló hozamokat, a méretei miatt alapanyag-versenyben nem győzhet a nemzetközi piacokon, történelmi okokból pedig a hozzáadott értéke is alacsony szinten maradt. Az élelmiszeripar első nyertes pályázói most előre léphetnek a feldolgozott termékek piacán, hozzájárulva a magyar kivitel és a mezőgazdasági jövedelmezőség növeléséhez – fogalmazott. A tárcavezető szerint a kormány történelmi döntést hozott azzal, hogy az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz a lehető legmagasabb, Európában egyedülálló társfinanszírozási arányt rendelte, így a 2021 és 2027 közötti ciklus csaknem 2900 milliárd forintos keretéből 2300 milliárd forintot a magyar költségvetés biztosít. A teljes fejlesztési összeg így csaknem háromszor nagyobb, mint az előző időszakban, vagyis a magyar vidék 7 év alatt 21 évet léphet előre – mondta.
Nagy István üdvözölte, hogy minden vidékfejlesztési pályázat túljelentkezéssel zárult, mert ez azt mutatja, hogy maguk a termelők is fejleszteni akarnak
Hozzátette: a kis és nagy fejlesztések mindig külön felhívásra jelentkezhetnek, hogy ne egymással kelljen versenyezniük. A Feldolgozó Üzemek Fejlesztésének Támogatása pályázat eddigi döntései alapján 129 kérelemre több mint 7 milliárd forintot fizetnek ki, a támogatás felső felső határa 200 millió forint, 50 százalékos aránnyal számolva ez 400 millió forint összértékű beruházás megvalósítását segítheti. A kormány azt reméli a kiírástól, hogy a pályázók a „vidék erejévé” válnak, segítve térségük gazdaságának megmaradását – mondta Nagy István, aki bízik abban is, hogy a támogatások eredménye már a következő évek nemzeti össztermékében mérhető lesz. Az élelmiszeripar megújulása, a feldolgozóüzemek beruházásai az egész országnak lendületet adhatnak, a gazdák pedig biztosak lehetnek benne, hogy a termékeik felvásárlóra találnak – fogalmazott az agrárminiszter.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >Idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Néhány hónapja van talpra állni az ország legnagyobb, leégett gesztenyeüzemének
Szó szerint a hamvaiból kell újjáélednie szeptember közepére az ország…
Tovább olvasom >