A belső kereslet élénkülése emelte az importot
A belső kereslet élénkülésével magyarázták a szeptemberi, az egy évvel korábbihoz képest 8,2 százalékkal több, 7,386 milliárd eurós importot az MTI által megkérdezett szakértők, akik a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn megjelent szeptemberi külkereskedelmi adataira reagáltak.
Balatoni András, az ING vezető elemzője és Ürmössy Gergely, az Erste makroelemzője egyaránt a lakossági fogyasztás növekedésével együtt járó jelenségnek tartja az import gyors növekedését, miután a fogyasztási cikkek behozatala generálja azt.
Eddig az olcsó olajár kompenzálta a fogyasztási cikkek importjának a növekedéséből adódó külkereskedelmi egyenleg romlást, ezért lehetet olyan magas – 814 millió euró – a kereskedelmi többlet. A 12 havi gördülő átlag többlete 7,6 milliárd eurót tesz ki, az egész éves várakozás 7,5 milliárd euró – magyarázta Balatoni András.
Ürmössy Gergely elmondta: az év hátralévő részét a fogyasztásicikk-behozatal miatt importtöbblet jellemezi majd, sőt a jövő évet is.
Az elemző megjegyezte, hogy ha a jövőben a külkereskedelmi többlet nem növekszik – vagy éppen stagnál – az arra utal majd, hogy egészségesebb szerkezetű lett a magyar gazdaság, mivel kevésbé függ a növekedése az importtól.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-hez eljuttatott véleményében kifejti: az év hátralevő részében az alacsony olajárak miatt tovább javulhat a külkereskedelmi egyenleg, így a többlet elérheti a 7,9 milliárd eurót a tavalyi 6,274 milliárd után. A kivitelre ugyan kockázatot jelenthet a kínai és más feltörekvő gazdaságok lassulása, ezt azonban ellensúlyozhatja a számunkra lényegesebb európai gazdaságok némi élénkülése.
A Volkswagen károsanyag-kibocsátási botránya szintén kockázatot jelenthet, de az európai autóeladások növekedése folytatódhat, így ebből más autógyárak profitálhatnak, amelyeknek a hazai beszállítók szintén partnerei – vélte Suppan Gergely. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Továbbra is Európa a diófélék egyik legnagyobb felvevő piaca a világon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Feloldotta a magyar hústermékek importtilalmát a brit agrártárca
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest nem változtak, az egy évvel korábbit átlagosan 4,5 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb drágulási hullám jöhet az élelmiszerárakban az EPR-díjak miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ipari termelői árak 2025. augusztusban átlagosan 0,8 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest és 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >