A Balatonnál 27 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma tavaly
A Balatonnál tavaly 2,8 millió vendég 8,8 millió vendégéjszakát töltött el, ami 38 százalékkal több vendéget és 27 százalékkal több vendégéjszakát jelent az előző évhez képest – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai igazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén.

Több lett a külföldi vendég is
A balatoni turisztikai térséget a Mátra-Bükk térsége követte 2,6, majd Debrecen és környéke 2,2 millió vendégéjszakával – tette hozzá Juhász Szabolcs.
A külföldiek visszatérését mutatja, hogy míg 2021-ben a vendégek 84 százalékát tették ki a magyarok, tavaly a forgalomnövekedés mellett is csak a 75 százalékát. Legnagyobb számban Németországból, majd Csehországból, Szlovákiából, Ausztriából és Lengyelországból érkeztek az üdülőrégióba – ismertette.
Arra is kitért, hogy a Balatonnál a teljes évi vendégforgalom 63 százaléka zajlik a nyári hónapokban.
A balatoni vendégforgalom 45 százalékát szállodákban, 33 százalékát magán- és egyéb szálláshelyeken regisztrálták. A fizetések közel tíz százaléka történt SZÉP-kártyával – közölte a szakmai igazgató.
Az országos adatokról elmondta, hogy 2022-ben 14,2 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, ami 38 százalékkal több, mint 2021-ben és 5 százalékkal kevesebb a magyar turizmus legsikeresebb évének számító 2019-es esztendő eredményénél.
Juhász Szabolcs felhívta a turisztikai szolgáltatók figyelmét, hogy minél előbb regisztráljanak a KKV Energiaköltség és beruházás támogatási programra, amelyben az első negyedéves rezsiszámlák növekményére 50 százalékos támogatást igényelhetnek. A program részeként energiahatékonyságot növelő beruházás támogatására is lehet pályázni azoknak, akik részesültek rezsitámogatásban. (További információk: www.energiatamogatas2022.hu)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >