A balatoni strandok többsége ma már európai szintű

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 06. 10:50

A balatoni strandok többsége ma már európai szintű szolgáltatásokat nyújt – mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke szerdán Balatonfüreden, a strandüzemeltetők számára szervezett rendezvényen.

Balaton strand

A Balatonon 47 fizetős és 46 hivatalos szabad strand található, amelyek zömét önkormányzatok üzemeltetik.
Az elnök elmondta: a balatoni strandok óriásit fejlődtek, ebben nagy szerepe van annak, hogy egyre többen jelentkeznek a szövetség által szervezett Kék Hullám Zászló strandminősítő versenyre, és egyre jobban teljesítik az elvárásokat.
Jelezte: a jövő évi verseny feltételrendszere sem fog érdemben változni, a legsportosabb, legcsaládbarátabb és legkerékpárosbarátabb strandnak fognak különdíjakat osztani.
A strandüzemeltetők ugyanakkor több problémát fogalmaztak meg. Ezek között volt, hogy a terjedő, védett nádasok miatt szűkül a strandok területe, sok helyen fokozódott a hínárosodás, és a bütykös hattyú jelenléte is gondot okoz.
Nagy Lajos, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakembere elmondta, a strandként engedélyezett partszakaszokon engedéllyel lehetőség van a nádas terjedésének korlátozására, amit jóval a szezon előtt el kell végezni. A hínár amiatt nő jobban, mert tiszta a Balaton vize, és nagy a fényáteresztő képessége. A rendszeres eltávolítását a strandüzemeltetőknek kell megoldaniuk.
A hattyúkkal kapcsolatban közölte, ezek a madarak nem természeti, hanem humán-egészségügyi gondot jelenthetnek a standokon, amely ellen rendszeres riasztásukkal és etetésük megtiltásával lehet védekezni.
Németh Zsolt, a Kerékpáros Magyarország Szövetség alelnöke arra biztatta a balatoni strandüzemeltetőket, hogy tegyenek többet a kerékpáros-turizmus kiszolgálásáért. A strandok legyenek nyitva ősszel és tavasszal is, legyenek bennük fitnesz-parkok, létesítsenek több kerékpártámaszt és kerékpártárolót – javasolta.
Kristóf Györgyné, a fonyódi városüzemeltető társaság vezetője arról számolt be, hogy az első balatoni kutyás strand rendkívül sikeresnek bizonyult: napi 1500-2000 vendég fordult meg ott kedvencével. Fonyód jövőre fejleszteni és bővíteni kívánja a kutyabarát strandja területét. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink