A 32. HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny díjazottjai
Idén 32. alkalommal került megrendezésre a HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny, amelyet az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézet még 1967-ben alapított, és a CSAOSZ 2002 óta gondoz.
Idén első alkalommal osztották ki – a Csomagolási Világszövetség és az Interpack csomagolási szakvásárt szervező Messe Düsseldorf közös kezdeményezéséhez csatlakozva – a HUNGAROPACK Save Food díjat. A díjat olyan élelmiszercsomagolás kaphatja meg, amely új megoldásával kategóriájában az élelmiszer-veszteség mérsékléséhez hozzá tud járulni.
Az idei versenyen a zsűri 59 munka bírálatát végezte el, ezek 36 vállalattól érkeztek be. Ebből 51 tartozik a fogyasztói és gyűjtőcsomagolás-, míg 8 a szállításicsomagolás-kategóriába.
Idén is nagyobb részt képviselnek a csomagolószer-gyártóktól, bércsomagolóktól érkezett nevezések, számuk 47 darab volt. Csomagolási tevékenységet végző vállalattól 12 kész terméket tartalmazó csomagolás pályázott.
A versenyen résztvevő 36 vállalat közül 10 első nevező, nyolc visszatérő – tehát egy-egy év kihagyása után, megfelelő szintű munka esetén pályázó –, a hosszabb ideje (az utolsó 3 évet vizsgálva) minden évben pályázók száma pedig 17.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >