85 éves a kávétörténet legendája, a NESCAFÉ
Ha kávéról van szó, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a NESCAFÉ-val mindenkinek van egy története. A kényelmes, azonnal oldódó kávé 1929-es feltalálása után rögtön világsikert aratott, megjárta a második világháború frontvonalait, és még a világűrbe is eljutott. A sztratoszférában történt kalandozások után a NESCAFÉ mostanság a Föld bolygóra fordít extra figyelmet: jelenleg a Nestlé fenntarthatósági céljainak mielőbbi megvalósításán fáradozik. A kávé világnapja alkalmából ennek az útnak a mérföldköveit vesszük górcső alá.
Szeptember 29-én ünnepeljük a kávé világnapját és az ehhez kapcsolódó történeteket, innovációkat, szokásokat. A kávézás történetéről pedig aligha beszélhetnénk úgy, hogy kihagyjuk belőle korunk egyik legnagyobb találmányát, az azonnal oldódó, instant kávét, melynek eredete egészen 1929-ig nyúlik vissza. Ekkor kapta ugyanis Louis Dapples, a Nestlé akkori igazgatótanácsának elnöke a különleges kérést Brazíliából, hogy segítsen az ország hatalmas kávéfeleslegének feldolgozásában. Kezdetben kocka alakú kávétablettával kísérleteztek, ez azonban íz tekintetében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A megoldást végül Max Morgenthaler vegyész hozta el, aki a por formátumban látott nagyobb potenciált, és rájött annak a módjára, hogy hogyan őrizhető meg a kávébabok aromája. Hét év gondos fejlesztés után ez az azonnal oldódó kávé NESCAFÉ néven került forgalomba Svájcban.
Sikersztori a múlt századból
1940-re a NESCAFÉ-t a világ minden kontinensén, több mint 30 országban értékesítették. A következő évtizedek meghatározó fordulatai nemcsak az emberiség, hanem a márka történetét is felülírták. Sok más találmányhoz hasonlóan az instant kávé sorsát is a második világháború döntötte el, a fronton ugyanis a NESCAFÉ minden amerikai katona vészhelyzeti ellátmányába bekerült. A háború végén pedig hozzáadták a terméket az Európa- és Japán-szerte rászoruló lakosságnak szánt csomagokhoz, ami világszerte megalapozta a márka hírnevét.
A termék növekvő népszerűsége miatt egy idő után a versenytársak is megjelentek. A NESCAFÉ hamar felismerte, hogy piacvezető pozíciójának megőrzése érdekében továbbra is élen kell járnia az innovációban. Az 1950-es évek elején felfedezték, hogy az ízt megőrző szénhidrátokat közvetlenül a kávébabokból lehet kivonni, ami sokkal gazdagabb ízvilágot eredményezett. Az 1960-as évekre pedig egy új gyártási eljárást is kifejlesztettek: a fagyasztva szárításnak köszönhetően még intenzívebb aromájú és prémium instant kávék kerültek a boltok és háztartások polcaira. (Ez lett a NESCAFÉ Gold).
A NESCAFÉ-élményt a magyar fogyasztók is régóta élvezhetik: Magyarországon 1962 óta elérhető, és megjelenése után hamar a hazai vásárlók kedvencévé vált.
A NESCAFÉ 3in1 sikere
A mindenki által ismert, egyadagos, minden nyaralás elmaradhatatlan kellékeként is emlegetett NESCAFÉ 3in1 kényelmesen elkészíthető, praktikus, nem mellesleg pedig több szálon is kötődik hazánkhoz.
„Kevesen tudják, de a Nestlé Hungária idén százéves szerencsi gyárában fejlesztették ki húsz évvel ezelőtt az európai piacokra szánt változatát, így az ottani szakembereknek köszönhető, hogy a termék mára már az egész kontinensen elérhető” – avat be a részletekbe Cziklin Veronika, a NESCAFÉ brandmenedzsere.
A Nestlé célja, hogy minden termékük csomagolása újrahasznosítható vagy újrahasználható legyen, ebben pedig kulcsszerepe van a hazai csomagolásfejlesztésnek is. A szerencsi üzem abban is egyedülálló, hogy itt található a Nestlé közép-kelet-európai régiójának érzékszervi vizsgálóközpontja is, ahol az instant italporok tesztelése és vizsgálata történik. A labor kialakítása nemzetközi jelentőséggel bír, hiszen a Nestlé-piacokon sem általános jelenség még, hogy saját érzékszervi labort működtessenek.
A jövő üzenete a világűrből
A NESCAFÉ már 80 éve működik együtt a kávétermelőkkel.
„Az összefogás célja kezdettől fogva a kiváló minőségű kávé előállítása volt, méghozzá olyan eszközökkel, melyek hosszú távon is biztosították a kávétermesztés fenntarthatóságát” – mondta Hőgyész Anna, a Nestlé Hungária fenntarthatósági vezetője. – „Ez a téma mostanra még aktuálisabbá vált, hiszen az elmúlt évtizedekben világszerte fokozódtak a kávétermesztést fenyegető kockázatok: a klímaváltozás, a növénybetegségek, a vízhiány és a farmok elnéptelenedése.”
Az emberiség minden eddiginél több, másodpercenként 23 000 csésze kávét fogyaszt el, a kávé iránti igény növekedésével párhuzamosan azonban fokozatosan csökken a termőterületek száma. Hogy erre felhívja a figyelmet, a NESCAFÉ csapata még egy kávécserjét is felküldött a sztratoszférába 2015-ben a magyar Puli Space Technologies csapatával. A látványos akció azt üzente: egyre kevesebb kávé terem a Földön, és hacsak nem fordul meg ez a tendencia, a kávé hamarosan luxuscikké válhat.
Ugyanezek a problémák hívták életre 2010-ben a NESCAFÉ Tervet is, melynek elsődleges célja, hogy támogassa a kávétermesztő gazdák megélhetését, amihez többek között ellenállóbb, jobb terméshozamú kávéültetvények telepítésével járul hozzá. A terv a legtöbb kávétermelő országban, így többek között Brazíliában, Kolumbiában, Elefántcsontparton, Kenyában, Mexikóban, a Fülöp-szigeteken és Vietnámban indult el, hogy segítse a gazdák bevételének növelését, a kávéültetvények és üzemek környezeti hatásának csökkentését, valamint a gazdálkodó közösségek jóllétének javítását. A NESCAFÉ Terv indulása óta a Nestlé 350 millió svájci frankot fordított erre a kezdeményezésre.
A természetben rejlik a kávé ereje
A kávétermesztésnél minden a talajon múlik. Az egészséges talaj nemcsak a gazdaságok termelékenységét növeli, hanem azok ellenállóképességét is, ugyanis képes megkötni a szenet, kevesebb műtrágyát igényel, és jobban ellenáll az éghajlatváltozás hatásainak. Ezért a NESCAFÉ világszerte több mint 700 ezer gazdálkodónak segít a talaj egészségének javításában, amihez a regeneratív, talajmegújító mezőgazdaság módszereit hívják segítségül. (x)
Kapcsolódó cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Ceres ZRt.: Fenntarthatósági mérföldkő a győri üzem tetején
A fenntarthatóságot és az innovációt tűzte zászlajára a Ceres ZRt.,…
Tovább olvasom >Megtérül a fenntarthatóság
Az EY 2024-es Fenntartható Érték Tanulmánya szerint a fenntarthatósági beruházások…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új irány a haszonjárműveknél: a Transporter és az ID. Buzz formabontó újdonságai
A Volkswagen Transporter hetedik generációja újraértelmezi a klasszikus haszonjármű fogalmát,…
Tovább olvasom >Rekordösszegű adomány a P&G paralimpikonokat támogató kampányában
Több mint húszmillió forint gyűlt össze A Mindennapok Bajnokai elnevezésű…
Tovább olvasom >EuroCIS 2025: „Lighting the Way to Smarter Stores!”
A visszaszámlálás elkezdődött! – Hamarosan megnyitja kapuit a kiskereskedelmi technológiák 2025-ös…
Tovább olvasom >