Kettészakadt az ország
A KSH területi fogyasztási adataiból kitűnően óriásira nőtt a különbség az év elején a budapesti és a vidéki emberek fogyasztása között – írja a Népszabadság Online a Blokk.com kiskereskedelmi szakportál nyomán. Bár a korábbi negyedévekben is a hagyományosan erősebb, nagyobb vásárlóerővel rendelkező Budapest teljesített jobban a kereskedelemben (több negyedévben is akár 7-10 százalékkal erősödött a forgalom), a vidék lakossága is egyre többet vásárolt, ha a bővülési ütem valamelyest elmaradt is a fővárosban megfigyelttől. Azonban 2016 elején furcsa dolog történt: jó néhány vidéki területen hirtelen zuhanni kezdett a forgalom (2015 hasonló időszakához képest), s jelentősen elmaradt az ország központi részéhez és a hagyományosan gazdagabb Győr-Moson-Sopron, illetve Vas megye teljesítményéhez képest.
A változás minden korábbi trendet felülírt: a főváros fogyasztása hirtelen csaknem 20 százalékkal növekedett, ám az ország szinte minden más területén a válságéveket idéző mértékben húzták össze a nadrágszíjat az emberek.
„Nem emlékszem ilyen nagy különbségre a főváros és a vidék fogyasztása között” – mondta a NOL.hu érdeklődésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Bár összességében tavaly az év egészében 4,7 százalékkal bővült a fogyasztás Magyarországon, azonban jókora felfutások és visszaesések voltak az egyes hónapokban. Ebből már sejteni lehetett, hogy a háttérben más különbségek is lehetnek a piacon.
A KSH kiskereskedelmi adataiból kitűnik, hogy főképpen az iparcikk kategória növelte a forgalmát, ezen belül is az autókereskedésekben, a ruházati üzletekben és a bútor-lakberendezési áruházakban költöttek többet az emberek. A Nol.hu beszélt több piackutatóval és közgazdásszal is, egyikük sem tudott pontos magyarázattal szolgálni a szétnyíló fogyasztási ollóra vonatkozóan. Vámos is csak a sejtését tudta megfogalmazni: a fővárosi lakosság költekezése hajtotta esemény mögött az állhat, hogy a tehetősebb vásárlók a banki takarékoskodás, pénzügyi, ingatlanbefektetések vonzerejének csökkenésével a pénzük egy részét inkább a boltba vihették az év elején. Érthető is ez annyiból, hogy bankban, állampapírban kevésbé éri meg tartani a pénzt, évi egy-két százalékos kamat vagy hozam elhanyagolhatónak tűnik sokak számára, aki pedig már 2014–2015-ben vett ingatlant, az esélyesebb, hogy nem újabb lakásra gyűjt, hanem élni is szeretne.
A főváros költekezése és a vidék spórolása között azért is furcsa a hirtelen támadt két számjegyű eltérés, mert korábban a piackutatók, így a GfK Hungária is úgy látta, hogy valamelyest csökkent az ország módosabb nyugati része és a szegényebb keleti „blokk” vásárlóereje közötti különbség. Könnyen lehet, hogy a kisebb boltok sínylik meg a most megfigyelt jelenséget: a megkérdezett nagy áruházláncok ugyanis vidéken nem érzékeltek csökkenést a fővárosi üzleteik forgalmához képest. (Batka Zoltán, Nol.hu)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: júniusban a vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel…
Tovább olvasom >Specialty kávé: új hullám a csészében
A kőolaj után a világ második legnagyobb mennyiségben forgalmazott terméke…
Tovább olvasom >Emelkedtek a borárak 2025 első felében
Az AKI PÁIR adatai szerint a belföldön termelt és belföldön…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 2 milliárd dollárt fektet a Mars az amerikai gyártás bővítésébe 2026-ig
Az édesség- és snackóriás Mars 2026 végéig további 2 milliárd…
Tovább olvasom >Milliárdos bevételkiesést szenvedhet el a dán élelmiszer-kereskedelem a súlycsökkentő szerek miatt
Akár 1,2 milliárd dán korona (130 millió euró) forgalomkieséssel is…
Tovább olvasom >Új kihívások előtt az Alko, Finnország állami kézben lévő sommelier-je
Az állami tulajdonú szeszesital-kereskedő, az Alko Finland szigorú jogi és…
Tovább olvasom >