Remekelt az online kiskereskedelem
Húsz százalékkal nőtt 2015-ben 2014-hez képest a belföldi internetes kereskedelem – idézi a Világgazdaság összeállítását a tozsdeforum.hu.
A Világgazdaság által megkérdezett cégek közül az Extreme Digital Zrt. online értékesítési árbevétele várhatóan 50 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest. A csomagszám 60-70 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy az átlagos vásárlási érték csökkent. Ez azzal függhet össze, hogy sokan már a hétköznapi bevásárlásaikat is a neten intézik – mondta Várkonyi Balázs, a cég vezérigazgatója.
2014-hez képest százezres nagyságrendben nőtt tavaly a felhasználószám a Libri és a Bookline/Shopline márkáknál – mondta Deák András üzletfejlesztési igazgató. A társaságnál 5-10 százalékos bővülés lehet a könyvértékesítés terén, más üzletágban akár 15-20 százalék is.
A Tchibo webáruházának magyarországi forgalma 2015-ben 20-25 százalékkal nőhetett. Az online forgalom már nagyobb bevételt hoz a cégnek, mint a tíz hagyományos bolt – mondta Németh Norbert e-kereskedelmi igazgató. (tozsdeforum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőttek a L’Oreal eladásai a harmadik negyedévben és az első kilenc hónapban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Két korsóval a túlélésért – így zárták a 2024-es évet a hazai kisüzemi sörfőzdék
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
26 százalékkal többet szánnak a magyarok idén a karácsonyra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ősz ízei Koreából és a fermentáció művészete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A felnőttek kétharmada nem eszik elég zöldséget és gyümölcsöt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


