63 milliárd forint a tejágazat megerősítésére
A magyar tejágazat megerősítésére az idén minden korábbinál magasabb összeget, mintegy 63 milliárd forint támogatást fordít a kormány, a nagyvállalati beruházási támogatás (nbt) keretét pedig ötszörösére emelik, péntektől 15 milliárd forint forrásra pályázhatnak a vállalkozások – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A tavaly bevezetett nbt támogatási formát rendkívül sikeresnek nevezte a miniszter. Az Alföldi Tej Kft. támogatási okiratának átadásakor rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy 14 hazai cég kapott együttesen 3 milliárd forint támogatást, amelyből 9 milliárd forintos fejlesztés valósult meg és 500 új munkahely jött létre.
Beszámolt arról is, hogy az Alföldi Tej Kft. 748 millió forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztéséhez, amellyel 27 új munkahelyet hoznak létre, 260 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosítanak az nbt keretében.
A támogatással a hazai vállalatok technológia-váltását, kapacitásuk bővítését, piaci jelenlétük erősítését és a munkahelyteremtést kívánják ösztönözni – tette hozzá a miniszter. Varga Mihály szerint a magyar gazdaságban a versenyképesség javítására van szükség.
A tejágazatról szólva kiemelte: a feketegazdaság visszaszorításával és az ágazat stabilitásának javítása érdekében kormányzati forrásokkal kell biztosítani, hogy az ágazat túlélje a jelenlegi krízist. Megemlítette, hogy csak az orosz embargó miatt 4-4,5 milliárd dollár kiesés keletkezett a külkereskedelmi forgalomban.
A tejipart tavaly 49 milliárd forinttal segítette, az idén minden korábbinál nagyobb összeggel, 63 milliárd forinttal támogatja a kormány – jelezte.
A feketegazdaság visszaszorítása érdekében fontos lépésnek nevezte a tejtermékek áfájának 27-ről 5 százalékra tervezett csökkentését. Arról még tart az egyeztetés, hogy mely termékek tartozzanak ebbe a körbe – fűzte hozzá Varga Mihály.
Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója felidézte: 2003-ban 23 térségi tejtermelő Debrecenben alakított termelői csoportot gazdasági érdekeik jobb érvényesítését remélve az akkor is nehéz helyzetben lévő ágazatban. Két év múlva már 136-an voltak és 200 millió liter tejet termeltek évente, s 2005-ben megvásárolták a Parmalat székesfehérvári tejüzemét 400 dolgozóval – sorolta. Hozzátette: tavaly a jegyzett tőkéjük 2,9 milliárd forint volt, nettó forgalmuk 43 milliárd forint, ebből 38 milliárd volt a belföldi értékesítés.
Az elmúlt 10 évben 7 milliárd forint fejlesztést valósítottak meg Székesfehérváron, 2015-ben pedig megvették a debreceni tejüzemet, ahová átcsoportosították a teljes túrógyártást: Székesfehárváron évente 3000 tonna túrót gyártottak, Debrecenben a mostani beruházást követően május végétől évi 7800 tonnát állítanak elő – részletezte az igazgató. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Tej Terméktanács már 20 éve edukálja a gyerekeket
A Tej Terméktanács több mint 20 éve végez országos szintű,…
Tovább olvasom >Kiemelt figyelem a tejtermékek árain: Az árfigyelés és a piaci trendek hatásai
A Kormány gazdaságpolitikai intézkedései középpontjában az alapvető élelmiszerek, így a…
Tovább olvasom >Alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében lép fel a GVH
Újabb lépéseket tesz a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az áremelkedések visszaszorítása…
Tovább olvasom >További cikkeink
Valentin-nap hétvégéjének estéin a szerelmeseké lesz a McDonald’s megújult Nyugati téri étterme
A szerelmeseket várja február 14-én és 15-én péntek és szombat…
Tovább olvasom >K&H: mit mutat a fiatalok pénztárcája? Minden negyedik magyar huszonéves képtelen félretenni
Bár a fiatalok 57 százaléka rendelkezik valamekkora megtakarítással, 25 százalékuk…
Tovább olvasom >Koleszterinszint újragondolva: gyógyszer, mikroszterolok, intervall tréning
A koleszterinszint az egészség egyik csendes indikátora. Az évek során…
Tovább olvasom >