45 milliárdot kapnak a szőlészek és a borászok
Évente 29 millió euró, összesen több mint 45 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a szőlő- és borágazat támogatására a 2018 végéig tartó ötéves időszakban – olvasható az agrarszektor.hu-n. Idén 2,9 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe, ez a tavalyihoz képest minimális növekedést jelent.
Több mint 45 milliárd forint, 145,5 millió eurós uniós támogatással gazdálkodhat a szőlő-és borágazat a 2018 végéig tartó ötévese időszakban – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára. Ez évente 29 millió eurónyi forrást jelent. Már megkezdődtek a tárgyalások a következő pénzügyi időszak támogatásairól, a magyar javaslatot 2018. március 1-ig kell eljuttatnia a Brüsszelbe .
Borszőlőből a várható országos termésátlag az előzetes becslés alapján hektáronként 6,3 tonna lehet, amelyből 2,9 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe, a tavalyi 2,82 millió hektoliterrel szemben. Az emelkedő termésmennyiség ellenére sikerült megőrizni a tavalyi szőlőárakat, ezért az alacsonyabb növényvédelmi költségek és a magasabb terméshozamoknak köszönhetően nőhet a gazdák jövedelme .
A szaktárca idén megalkotta a kisüzemi bortermelői regisztert, amellyel csökkentek az ezer hektoliternél kevesebb bort előállító üzemek adminisztrációs terhei. 2013-ban megkezdődött a Nemzeti borkiválósági program is, amelynek célja, hogy a borászatoknak ingyenes megjelenési és promóciós lehetőséget biztosítson, valamint kalauzzal könnyítse a fogyasztók vásárlási döntéseit. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Két rovarölő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt amerikai szőlőkabóca ellen
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a NeemAzal-TS…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság jóváhagyta a kőszegi borok oltalom alatt álló eredetmegjelölését
Az Európai Bizottság jóváhagyta a magyarországi Kőszeg, illetve Kőszegi név…
Tovább olvasom >Történelmi döntés: az Európai Bizottság jóváhagyta az első fenntarthatósági áregyezséget a borágazatban
Az Európai Bizottság első alkalommal foglalt hivatalosan állást egy fenntarthatósági…
Tovább olvasom >További cikkeink
A vásárók kedvenc FMCG-márkái – YouGov Brand Footprint 2025
Az elemzés alapja a CRP (Consumer Reach Points) mutató, amely…
Tovább olvasom >Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Szárnyalnak az árak a baromfipiacon: drágult a csirke, a pulyka és a tojás is
Az elmúlt hónapokban látványos áremelkedés zajlott le a hazai baromfi-…
Tovább olvasom >