43 ezer menekülőnek nyújtott segítséget egy hónap alatt a Máltai Szeretetszolgálat
Egy hónapja tört ki az ukrajnai háború, február 24. és március 24. között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 43129 menekülőnek nyújtott segítséget, kiosztott 234 millió forint értékű adományt, és Ukrajnába szállított 110 tonna árut.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Beregsurányban, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Győrött fogadja az ukrajnai háború elől menekülő családokat. A határátkelőnél naponta átlag 1200 ember érkezett az első segítő pontra. A fővárosban március 20-ig a Keleti pályaudvaron dolgozott, 21-étől pedig a BOK csarnokban fogadja a segítségre szoruló embereket a máltai szervezet.
A harcok kitörése óta eltelt egy hónap alatt a Szeretetszolgálat 16.252 embert szállított tovább úti céljára, vagy szervezte meg az érintettek utaztatását. Négy hét alatt 7083 menekülőt helyezett el saját, vagy partnerszervezetek, támogatók által felajánlott szálláshelyeken, saját ingatlanjaiban a két-három napra megpihenő emberek 2250 éjszakát töltöttek el. A Szeretetszolgálat munkatársai egy hónap alatt 367 olyan személlyel találkoztak, aki valamilyen egészségügyi ellátásra szorult. A máltai szervezet fokozott figyelmet fordít az idősekre, a fogyatékos emberekre és a kisbabával érkezőkre. A nehezen mozgó emberek határon átkelését kerekes székekkel is segíti, odafigyel a várandós kismamákra, március 14-én egyiküket a máltai szálláshelyről vitték kórházba, majd három nappal később oda szállították vissza az újszülöttel együtt.
A Máltai Szeretetszolgálat dolgozói 60 ezer óra, önkéntesei 18 ezer óra munkát végeztek egy hónap alatt a menekülők ellátása során. A tartós élelmiszerek és higiéniai termékek fogadására megnyitott adománygyűjtő pontok az ország minden területén, összesen 68 helyszínen működnek. A menekülők megsegítésére eddig kiosztott adományok értéke 234 millió forint. Az adományok szállításában 24 jármű vett részt, ezek négy hét alatt 101 ezer kilométert tettek meg, eközben 110 tonna adományt Ukrajnába vittek.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat három kiemelt feladatot határozott meg az ukrajnai háború kitörését követően: segíti a Magyarországra érkező menekülőket az érkezésük során, adományokkal hozzájárul a Kárpátalján várakozó több tízezer ember ellátásához a beregszászi Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével, és támogatja a hosszabb időn át Magyarországon maradó családok beilleszkedését, integrációját.
Kapcsolódó cikkeink
Ukrajna Európai Uniós csatlakozása letarolná az EU mezőgazdaságát, tönkretenné a magyar gazdákat
Súlyos, visszafordíthatatlan következményei lehetnek Ukrajna európai uniós csatlakozásának. A lépés…
Tovább olvasom >Csaknem 50 ezer darab csokoládét, játékot és írószert gyűjtött a Mátrix Közhasznú Alapítvány
Csaknem 50 ezer darab csokoládét, játékot és írószert gyűjtött a…
Tovább olvasom >Több mint 223 tonna élelmiszerrel segít nehéz sorsú embereknek az idei Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtő akció
Több mint 26 ezer csomag jut nehéz sorsú emberekhez karácsony…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC: bíznak a magyar cégvezetők a makrogazdaság növekedési pályájában, óvatosak saját vállalatuk kilátásait illetően
A magyar cégvezetők 70 százaléka szerint gyorsul a következő 12…
Tovább olvasom >MBH Bank makrogazdasági kitekintés: Növekedési kilátások és kihívások 2025-ben
Az MBH Bank Elemzési Centrumának friss negyedéves makrogazdasági előrejelzése szerint…
Tovább olvasom >A tésztafélék evolúciója: hagyomány és innováció
A tésztaételek világszerte népszerűek, elsősorban egyszerű elkészíthetőségük és változatosságuk miatt.…
Tovább olvasom >