400 millió euróból épít csokigyárat a Fazer Finnországban
A finn Fazer csoport bejelentette, hogy mégis megvalósítja új csokoládégyárának tervét Lahtiban, miután korábban az édességek áfájának emelésére vonatkozó kormányzati javaslat miatt felfüggesztette a beruházást.
A projekt várhatóan 2028-ra készül el, és mintegy 400 millió euróba kerül majd, ami a vállalat történetében valaha volt legnagyobb beruházási összeg.
Christoph Vitzthum vezérigazgató szerint az új üzem a vállalat növekedését nemcsak hazai berkeken belül, de a határokon túl is támogatja, és jelzi a finn élelmiszeripar nemzetközi versenyképességébe vetett bizalmát.
A gyár a lahti Pippo ipari övezetben, mintegy 33 ezer négyzetméteren épül fel.
Lahti már most is fontos gyártási központ a Fazer számára: itt működik többek között a cég kovászoskenyér-gyára, gluténmentes péksége, valamint xilittartalmú édesítőszer üzeme is. A vállalat legismertebb édességmárkái közé tartozik a Karl Fazer tejcsokoládé, a Geisha és a Dumle.
A Fazer Finnországban összesen több mint 4000 embert foglalkoztat, más gyárai Vantaában és Lappeenrantában találhatók. A 2024-es évben a cég árbevétele 1,18 milliárd euró volt, miután az EBIDTA 3%-kal 141,4 millió euróra nőtt, az üzemi eredmény pedig 14%-kal 75,9 millióra javult.
Kapcsolódó cikkeink
Újabb Aldi-Lidl árharc van kibontakozóban Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Barry Callebaut vezérigazgatójaként folytatja Hein Schumacher
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hiába feleződött a kakaó ára, a csokoládé nem lesz olcsóbb
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem kampány, hanem rendszeres segítség: több tízezer felajánlás a menhelyi kutyáknak és cicáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

