3,4 milliárd forintot fizettek ki az iskolatej-programra tavaly

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 01. 19. 11:17

Az iskolatej-programban 3,4 milliárd forint támogatást folyósított az intézményfenntartóknak és szállítóknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) tavaly, 1 milliárd forinttal többet az előző évinél – közölte a hivatal.

tej_uj

Az iskolatej-program keretében a 2012/2013-as tanévben átlagosan 250 ezer gyerek kapott ellátást, míg a 2013/2014-es tanévben már 345 ezer. A résztvevő intézmények és gyerekek száma azóta is nő – tájékoztatott közleményében az MVH.

Az intézkedéssel a Földművelésügyi Minisztérium segíti a tanulók egészséges termékekhez való hozzájutását és támogatja a hazai tejtermelőket – hangsúlyozták.

A program a hazai költségvetés és az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg, az uniós arány tavaly 17,6 százalék volt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink