34 ezerrel többen dolgoztak az elmúlt három hónapban, mint egy éve
A június-augusztusi időszakban 34 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 517 ezerre emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és körükben a javulás is jelentősebb volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 61 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 14 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma pedig 41 ezerrel csökkent – írták.
A foglalkoztatottak közül 4 millió 444 ezren tartoztak a 15-64 évesek közé. Foglalkoztatási arányuk 0,8 százalékponttal nőtt 70,2 százalékra.
A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 22 ezerrel, 2 millió 441 ezerre, míg a foglalkoztatási rátájuk 1,0 százalékponttal, 77,5 százalékra nőtt. A 15-64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 2 millió 2 ezerre, foglalkoztatási rátájuk pedig 63,0 százalékra változott.
A 15 és 24 év közöttieknél a foglalkoztatottság lényegében nem változott, számuk 293 ezer, foglalkoztatási rátájuk 29,0 százalék volt. A 25 és 54 év közötti népességben a foglalkoztatottak száma 21 ezerrel, 3 millió 450 ezerre nőtt, foglalkoztatási rátájuk 84,4 százalék volt. Az 55 és 64 év közöttieknél a foglalkoztatottak létszáma 701 ezret tett ki, a foglalkoztatási ráta 2,7 százalékponttal, 56,9 százalékra nőtt.
A 20-64 éves korcsoport esetében, amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre, a foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 75,4 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 83,2 százalék, a nőknél 67,7 százalék – közölte a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Júniusban újra emelkedett az infláció – a gyümölcsök drágulása húzza felfelé az árakat
Júniusra 4,6 százalékra nőtt az éves infláció, szemben a májusi…
Tovább olvasom >KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6, a májusit 0,1 százalékkal haladták meg
2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >Nagymértékű visszaesés az élő sertés külkereskedelmében
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 26,9 százalékkal 8,5 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >K&H: 1400 milliárd forinthoz közelítenek az okostelefonos fizetések
Közel 1,4 billió forint, 173 millió tranzakció: így mutat három…
Tovább olvasom >Mélypont után fordulat jöhet a támogatott lakáshitelek piacán
Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott…
Tovább olvasom >