33 tehetséges pályakezdőt karolt fel a Nestlé Alliance 4YOUth hazai mentorprogramja
Idén januárban egyedülálló tehetséggondozási programot indított a Nestlé Alliance 4YOUth Magyarországon, hogy felkészítse a fiatalokat a munkaerőpiac kihívásaira. A mentorprogramra a Zyntern.com állásportálon keresztül jelentkezhettek a hallgatók, akik öt hónapon keresztül tanulhattak szakmai fogásokat kilenc vállalat tizenhét vezetőjétől.
A COVID-19 megjelenése súlyos hatással volt a pályakezdők munkaerőpiaci lehetőségeire. Statisztikák szerint újra emelkedik a munkanélküliség, és immár több mint 3 millió fiatalt érint Európa-szerte. Ezért a Nestlé Hungária együttműködő partnereivel közösen új lendületet adott az Alliance 4YOUth programjának, ami keretében több hónapos mentorálással segítették az egyetemista hallgatók fejlődését és elhelyezkedését.
„A Nestlé 2014-ben azzal a céllal indította el az Alliance 4YOUth programot, hogy felkészítse a fiatalokat a munkaerőpiaci kihívásokra. A most megvalósult mentorprogram nemcsak a résztvevő cégek közötti partnerség miatt fontos, de lehetőséget adott a több mint egy évig home schoolingban tanuló diákoknak a kapcsolatépítésre, networkingre is. A járványhelyzet miatt ez nekik teljesen kimaradt az előző másfél egyetemi évből”
– mondta Tompa Gábor, a Nestlé Hungária közkapcsolati és válallati kommunikációs igazgatója.
Az Alliance 4YOUth mentorprogram részeként idén 9 vállalat 17 vezetője vállalta, hogy öt hónapon keresztül hasznos tanácsokkal támogatja a kiválasztott résztvevőket, továbbfejlesztve a fiatalok soft skilljeit és kapcsolatépítési, networking képességeit, kapcsolati tőkéjüket. Az összefogásban az Adecco, a Metro Cash & Carry Hungary, a Nestlé Hungária, a Flow, a Fürge Diák, a Humánia HRS Group Zrt., a Wolt, a Nielsen és a Molson Coors Beverage Company vezetői vettek részt. A programba az ország minden pontjáról érkeztek hallgatók, többek közt a győri Széchenyi István Egyetemről, a Debreceni Egyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről és a Budapesti Corvinus Egyetemről is.
„A pályakezdőknek olyan készségekre és tapasztalatokra van szükségük, ami segít alkalmazkodni a gyorsan változó gazdasági környezethez. A jövő társadalmát ők fogják formálni, ezért elengedhetetlen, hogy hasznos eszközöket adjunk a kezükbe céljaik megvalósításához. A mentorprogram sikere és a hallgatók visszajelzése mind megerősítettek minket ebben”
– összegezte tapasztalatait Megyeri Mirtill, a Zyntern.com társalapítója.
Kapcsolódó cikkeink
Bővíti speciális fehérjetermékeket előállító gyárát a Nestlé Németországban
A Rosbach vor der Höhe-i telephelyen a Nestlé Vitaflo üzletága…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >Weboldal indításával támogatja a Nestlé a fogyókúrás szereket szedőket
A Nestlé egészségügyi részlege új online platformot indított a testsúlycsökkentő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Milliók dönthetnek milliókról akár egy mozdulattal a Tescónál
Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli…
Tovább olvasom >Egészséges nyári táplálkozási tippeket ad az Eisberg növényi zsírokkal
Az igazi forró nyár beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de…
Tovább olvasom >