3 +1 érdekesség a hatékony hidratálásról
A nyári meleg közeledtével különösen fontos, de egyébként sem lehet eleget beszélni a megfelelő folyadékbevitelről. A hidratálás számos szempontból létfontosságú: például segíti a méregtelenítést, a méreganyagok sejtekből való távozását, valamint a fertőzések és betegségek megelőzésében is jelentős szerepe van. Ugyanakkor a tápanyagok szállításához, az emésztéshez és a bőr egészségének megőrzéséhez is nagymértékben hozzájárul.
Köztudott, hogy a felnőtteknek naponta 2–2,5 liter folyadékot kellene elfogyasztaniuk, lehetőség szerint nagyrészt ivóvizet vagy szénsavmentes ásványvizet. Azonban a hatékony hidratálásról már kevesebbet tudunk – pedig például fizikai megerőltetés (edzés, túrázás) esetén vagy hőségben még nagyobb figyelmet kellene fordítanunk rá, ugyanis a víz önmagában nem mindig elegendő. A Dreher 24 Hydrate funkcionális alkoholmentes sör bevezetése kapcsán összegyűjtöttük, hogy mire érdemes figyelni a folyadékbevitelnél annak érdekében, hogy minél jobban támogassuk szervezetünket.
Víz, víz, víz
A víz pótlása elengedhetetlen, így mindenképp érdemes magunknál tartani egy ivóvízzel vagy szénsavmentes ásványvízzel teletöltött kulacsot egész nap – attól függetlenül, hogy végzünk-e fizikai aktivitást vagy sem. Ha mindig van előttünk egy kulacs vagy egy pohár víz, kisebb az esély rá, hogy elfelejtünk inni.
Elengedhetetlen ásványi anyagok és szénhidrátok
A víz önmagában nem tartalmaz elektrolitokat, ezért viszonylag gyorsan kiürülhet a szervezetünkből. Mozgás után különösen javasolt, de hőségben is érdemes szénhidrát-elektrolittal dúsított funkcionális italt kortyolgatni, mert ezek az oldatok segítik a víz gyorsabb felszívódását a szervezetben.
Miért fontosak a szénhidrát-elektrolitok?
Az ásványi anyagokkal dúsított italokban megtalálható szénhidrát-elektrolitok két összetevőből állnak, és mindkettő más-más funkciót lát el. A szénhidrátok (például cukrok) elősegítik az aktív nátriumfelszívódást, ami az elektrolitok (például a nátrium) miatt fontos, ugyanis ezek támogatják a sejtek hidratációját. Így hatékonyabban tudjuk pótolni az elvesztett folyadékot, különösen fizikai aktivitás közben.
+1 Mit jelent az ozmolalitás?
A funkcionális italokon feltüntetett ozmolalitásérték megmutatja, hogy egy liter folyadékban mennyi oldott szénhidrát-elektrolit található, így ezt az értéket is érdemes figyelni a csomagoláson. Ez alapján különböztetünk meg hipotóniás, izotóniás és hipertóniás italokat. Ha gyors felszívódásút szeretnénk, akkor mindenképp hipotóniás (<270 mOsmol/kg) italt válasszunk, ugyanis a másik kettő felszívódása ugyanolyan, mint a vízé.
Kapcsolódó cikkeink
A jégkrémre egyre inkább desszertként tekintenek a fogyasztók
A meteorológusok szerint megint forró nyárra készülhetünk, amivel indul a…
Tovább olvasom >Komolyan készül a nyárra a Lidl és az Aldi is
A Lidl és az Aldi is nagy nyári ruházati akcióval…
Tovább olvasom >Funkcionális alkoholmentes sört mutatott be a Dreher
Speciális összetétellel rendelkező, szénhidrát-elektrolit oldatokkal készülő alkoholmentes sört vezet be…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM: közel negyedével csökkent az érintett drogériai termékek ára
Közel negyedével csökkent az érintett drogériai termékek ára – közölte…
Tovább olvasom >Az Országos Kereskedelmi Szövetség javaslatot készít az árréscsökkentés kivezetésére
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további…
Tovább olvasom >Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >