26,5 milliárdos rekordbevételt ért el a TV2

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 03. 13. 06:02

„Erre a kimagasló eredményre ráadásul úgy tettünk szert, hogy a cég megőrizte magas nyereségrátáját” – mondta Várdy Zoltán, a TV2 vezérigazgatója, a csatorna tavalyi eredményeit bemutató sajtóbeszélgetésen.

A kereskedelmi televízió
vezetője szerint nem csak a tavalyi kiváló
mérlegadatok, hanem a 2008 végén végrehajtott
átszervezés következtében a TV2
felkészülten, stabil alapokkal kezdhette meg a 2009-es
évet. Mindezt az idei év első negyedévének
adatai is alátámasztják.

Várdy Zoltán hozzátette,
hogy véleménye szerint a megváltozott piaci
körülmények ellenére a televízió
továbbra is kiemelt fontosságú médium
marad a reklámozók körében. „Egy sikeres
és újító médiavállalkozás,
a hirdetők számára továbbra is garanciát
nyújt arra, hogy hatékonyan érjék el a
célcsoportjukat.”

„A tavalyi év legfontosabb
mérlegadatai alapján a TV2 továbbra is a
ProSiebenSat.1 egyik zászlóshajója, a
magyarországi tevékenységünket illetően
hosszú távú terveink vannak. A csatorna 2008-as
pozitív pénzügyi mutatóinak, a szervezeti
átalakításoknak, valamint a professzionális
vállaltirányításnak köszönhetően
a cégcsoport menedzsmentjének továbbra is
töretlen a bizalma a TV2-ben, és” – mondta Patrick
Tillieux, a ProSiebenSat.1 nemzetközi piacokért felelős
ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó cikkeink