240 milliárd jutott a boltláncok saját márkás termékeire az elsõ félévben
Kereskedelmi márkás élelmiszert, háztartási vegyi árut és kozmetikumot a magyar fogyasztók az idei első félévben mintegy 240 milliárd forintért vásároltak, ami 7 százalékkal több, mint tavaly január-június között. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat Kiskereskedelmi Indexe.
Élelmiszernél a láncok saját márkás termékei az első hat hónap során közel 210 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le, ami a Nielsen által mért kilencven élelmiszer kategória teljes forgalmának 28 százalékát jelenti. Háztartási vegyi áru és kozmetikum kereskedelmi márkáinál a Nielsen által mért hetven kategóriából legutóbb január-június között kerekítve 30 milliárd forint bolti bevételt regisztráltak. Ez 19 százalékot jelent a teljes forgalomból.
A kereskedelmi márkás árucikkeket csak egy vállalat vagy egyetlen lánc üzletei forgalmazzák, és általában a cég nevével jelzik őket, mint például Coop, Spar vagy Tesco. Sokszor azonban fantázianevet kapnak a csak egy cégnél kapható saját márkás termékek, például a Sparnál S-budget, a dm-nél Dontodent, stb.
− Üzlettípusonként és termékenként is jelentősen eltér a kereskedelmi márkák pozíciója – állapítja meg Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője. – Kiemelkedő, 69 százalékos rész jut saját márkákra a diszkontok teljes élelmiszer forgalmából, értéket tekintve idén január-június között. Ugyanannyi, mint a tavalyi hasonló periódus során. Mindegyik többi bolttípusban a legutóbb mért 28 százalékos átlag alatt marad a kereskedelmi márkás termékek részaránya. Nagy szervezett üzletekben, ahová a szupermarketek is tartoznak, a teljes bevételből a saját márkák 21 százalékot értek el, majd a kis szervezett üzletek következnek 18, továbbá hipermarketek 14 százalékkal. Önálló boltokban pedig 7 százalék a részarány.
Legnagyobb a kereskedelmi márkás élelmiszerek piaci részesedése értékben álltaeledelnél és mélyhűtött termékeknél, 53, illetve 49 százalékkal. Legalacsonyabb pedig alkoholos italoknál (14%) valamint édességnél (17%).
− Háztartási vegyi áru és kozmetikum teljes bolti forgalmából diszkontban, értéket tekintve 61 százalékot vittek el a láncok saját márkái legutóbb január-június között; 2 százalékponttal kevesebbet, mint a tavalyi első hat hónap alatt – tájékoztat Szűcs-Villányi Ágnes. – A többi üzlettípusban nem változott a részarány: Kis és nagy szervezett üzletekben érték szempontjából 16-16 százalék jutott a kereskedelmi márkákra. Hipermarketekben 9, önálló boltokban pedig 6 százalék.
Ha az egyes termékcsoportokat nézzük, akkor kiemelkedik a háztartási papíráruk értékben mért teljes forgalmából a kereskedelmi márkák egyaránt 47 százalékos mutatója idén és tavaly is az első félév alatt. Utánuk a baba higiéniai termékek következnek 36 százalékkal, szintén változatlanul, hat hónapos összehasonlításban. A másik véglet: Legerősebbek a gyártói márkák 90 százalék feletti piacrésszel intim higiéniai, hajápolási továbbá szájhigiéniai termékeknél.
Miért választanak a vevők egy boltban kereskedelmi márkás terméket? A Nielsen húsz európai országban végzett felmérése megállapította: a láncok saját márkáinak magyar vásárlói közül 58 százalékot motivál, hogy ezek az árucikkek kevésbé drágák, mint a márkatermékek. „Jó ár/érték viszonyt képviselnek”, ez 44 százalék véleménye. Azt mondja 37 százalék, hogy minőségük ugyanolyan jó, mint a márkatermékeké. „Javul a minőségük” – a magyar megkérdezettek 19 százaléka szerint.
A többi ország közül legnagyobb arányban kedvező árat a holland és az ír válaszadók említettek (63 és 62 százalék). A láncok márkáinak minőségét ugyanolyan jónak tartja, mint a többi márkáét a németek 62, és az osztrákok 59 százaléka.
Jó ár/értékarányt mondanak legtöbben a németek 58 százalékkal. A kereskedelmi márkák javuló minősége ösztönzi vásárlásra a lengyel megkérdezettek 38 és a britek 33 százalékát. (Nielsen)
Kapcsolódó cikkeink
Stratégiai partnerségre lép a The Body Shop nemzetközi kozmetikai cég és a TOURMIX magyar zöld logisztikai startup
Együttműködésbe kezdett a fenntarthatósági piac két kulcsfontosságú szereplője, az állat-…
Tovább olvasom >A kozmetikumok vezetik a veszélyes, nem élelmiszeripari termékek listáját
A veszélyes, nem élelmiszeripari termékek uniós gyorsriasztási rendszerében kozmetikai termékekre…
Tovább olvasom >Kelet-Európába exportálja saját márkás termékeit az olasz Crai
Az olasz élelmiszer-kiskereskedelmi lánc, a Crai stratégiai partnerséget kötött a…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >