240 milliárdos forgalmat bonyolított tavaly a KITE Zrt

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 01. 11:21

Öt százalékkal, több mint 240 milliárd forintra növelte forgalmát 2015-ben a Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató tulajdonában lévő nádudvari KITE Zrt – írja az agrarszektor.hu.. A cég így továbbra is vezeti a hazai agrárintegrátori piacot, konszolidált árbevétele pedig már meghaladta a 250 milliárd forintot. A vállalatnál egyedül a gépkereskedelmi forgalom csökkent, mert tavalyra kifutottak az uniós forrásokból finanszírozott 2014-es pályázatok, miközben újak nem jelentek meg.

kite

Újabb 5 százalékkal növelte 2015-ben forgalmát a hazai agrárintegrátori piac vezető vállalata, a nádudvari KITE Zrt. – derül ki a társaság beszámolójából. Ezzel a cég tovább erősítette pozíciót, miközben tavaly – egy 2013-ban kezdődött akvizíciós folyamat végeredményeként – Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató tulajdonába került. Mint ismert, a leggazdagabb magyarnak tartott bankvezér a KITE-t a második leggazdagabbkánt emlegetett Bige László nagybefektető elől szerezte meg, aki a pétfürdői Nitrogénművek Zrt.-vel kívánta felvásárolni a céget.

A KITE elmúlt évi árbevétele 240,6 milliárd forintot tett ki, szemben a 2014-es 229 milliárddal. Ezzel párhuzamosan a cég adózás előtti eredménye kismértékben, 3,07 milliárd forintról 3,11 milliárd forintra nőtt. A vállalat konszolidált eredmény-kimutatása – amely a szekszárdi Alisca Agrárház 2010 Kft., a nádudvari KITE-PLANT Kft., a sajóbábonyi Ökoil Kft. és a lepsényi Mezőmag Agrárház Kft. adatait is tartalmazza – még nagyobb, 250,7 milliárd forintos tavalyi forgalmat mutat a 2014-es 236 milliárd forint helyett. A konszolidált adózás előtti eredmény viszont 4,6 milliárdról 3,2 milliárd forintra csökkent 2015-ben.

A nádudvari vállalat agrárintegrátorként mezőgazdasági inputanyagok – növényvédő szerek, vetőmagok, műtrágyák – forgalmazásával, illetve agrárgép- és alkatrész-kereskedelemmel és terményfelvásárlással foglalkozik. A cégnél külön üzletágat képez a kertészet, az öntözés és a környezetápolás-technika. Az árbevétel 48 százalékát az inputanyagok és alkatrészek, 22 százalékát a gépek, az öntözési eszközök és a környezetápolási termékek, 30 százalékát pedig a terménykereskedelmi ügyletek tették ki.

Az üzletágak közül a legnagyobb árbevételt, 73,2 milliárd forintot a terménykereskedelem hozta 2015-ben, amely így 8,2 milliárd forinttal nőtt 2014-hez képest. A változást nem a terményárak emelkedése, hanem a forgalmazott árumennyiség bővülése okozta. A KITE alapvetően repce, búza, napraforgó és kukorica kereskedelmével foglalkozik, amelyekből az elmúlt évben 773 ezer tonnát vásárolt fel, szemben a 2014-ben elért 699 ezer tonnával.
A KITE Zrt. üzletágainak árbevétele 2015-ben (milliárd forint)
Terménykereskedelem: 73,2
Növényvédő szer: 38,4 (47*)
Gépkereskedelem: 36,0
Műtrágya: 29,0
Vetőmag: 23,7 (29,1*)
Alkatrész: 10,9
Kertészet: 9,5
Környezetápolás: 2,9
Öntözés: 1,6
Egyéb: 1,6

*leányvállalatokkal együtt

Az inputanyag-kereskedelemben a beszámoló szerint a KITE minden területen növelte forgalmát 2015-ben. Növényvédőszer-ágazata 38,4 milliárd (leányvállalatokkal együtt 47 milliárd), műtrágya-üzletága több mint 29 milliárd, vetőmag-ágazata 23,7 milliárd (leányvállalatokkal együtt 29,1 milliárd) forintos árbevételt ért el. Különösen nagy változás, hogy a társaság a műtrágya-piacon újra növelte eladásait, amelyek 2013 után csökkentek, mivel a cégért folytatott csatározások miatt az addig fontos partnernek számító Nitrogénművek és a KITE gazdasági kapcsolatai megszakadtak, sőt perek is indultak a két vállalat között.

Nem volt ugyanakkor ennyire sikeres az elmúlt évben a gépkereskedelem, ahol a KITE forgalma 10,2 milliárd forinttal visszaesett, és így 36 milliárd forintot tett ki. A csökkenést az okozta, hogy a cég gépeladásai 2014-ben jelentős nőttek, mivel az Európai Uniós forrásokból finanszírozott kertészetigép-vásárlások, technológiai-beszerzések és állattartó telepi korszerűsítések, illetve a jegybank növekedési hitelprogramjának (NHP) forrásai élénkítették a forgalmat. Tavaly viszont hasonló pályázatok és fejlesztési lehetőségek nem voltak, így a gépvásárlások is csökkentek. A visszaesést azonban az alkatrész-, a környezetápolási és az öntözési üzletág forgalombővülése részben kompenzálta – áll a beszámolóban. (agrarszektor.hu)

Kapcsolódó cikkeink