24 százalékkal csökkent a vöröshagyma importja
A KSH adatai szerint a vöröshagyma mennyisége az utóbbi öt évben 39 és 54 ezer tonna között mozgott. 2022-ben 2 százalékkal több (51,4 ezer tonna) vöröshagyma termett, mint egy évvel korábban. A vöröshagyma területe szakértők szerint 3 százalékkal 1601 hektárra nőtt 2023-ban az előző évihez képest.

(Fotó: Pixabay)
A KSH adatai szerint Magyarország 2023 első hét hónapjában 24 százalékkal csökkent – 9,73 ezer tonna – a vöröshagymaimport az egy évvel korábbihoz képest. Szlovákia 42 százalékkal (1,74 ezer tonna), Ausztria 61 százalékkal (974,6 tonna), Németország 82 százalékkal (556,1 tonna) kevesebb vöröshagymát szállított hazánkba. Ugyanakkor Hollandiából 34 százalékkal több (3,27 ezer tonna) vöröshagyma érkezett, illetve megjelent az Egyiptomból (996,7 tonna) és Szlovéniából (668,5 tonna) származó áru is. Magyarország vöröshagymaexportja éves szinten nem jelentős (1-2 ezer tonna).
Az idei év első hét hónapjában 124 százalékkal 722,1 tonnára nőtt a kivitel, amelynek döntő hányada Romániába került
Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon 2023 1–15. hetében a szabadföldi barna héjú vöröshagyma termelői ára 126 százalékkal magasabb volt (333 forint/kilogramm) az egy évvel korábbinál. Az idén betakarított barna héjú vöröshagyma termelői ára (368 forint/kilogramm) 2023 24–40. hetében 67 százalékkal meghaladta a 2022. év ugyanezen időszakának átlagárát.
AKI PÁIR
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára
Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a…
Tovább olvasom >Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható…
Tovább olvasom >Megkezdődött az idei tagdíj-megállapítási időszak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál
Ez év június 15-től július 15-ig tart a tagdíj-megállapítási időszak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több esély, kevesebb macera: a jó promóció receptje
Tolnai Gábor, a Kantar Hoffmann divízióigazgatója idén is a Promóciók…
Tovább olvasom >NESQUIK STRAWBERRY MILK-MIX: EPRES ÍZŰ ÍZESÍTŐ ITALPOR 350 G
Jólesne a nyári hőségben egy frissítő, gyümölcsös ízű ital? A…
Tovább olvasom >Prioritást élvez az AI a brit kiskereskedők technológiai fejlesztéseiben
A brit kiskereskedők kétharmada (67%) a mesterséges intelligenciát (MI) helyezi…
Tovább olvasom >