210 tonnányi adományt gyűjtött az ALDI vásárlóival jótékony célra
Az ALDI 2024-ben is számos jótékonysági akcióban vett részt, és vásárlóit bevonva, az év végi időszakban több szervezettel közösen rekordmennyiségű adományt gyűjtött a rászorulóknak. Az Élelmiszerbankkal együttműködésben a hátrányos élethelyzetben lévők számára adhattak le tartós élelmiszert a vásárlók, míg a Hangya Közösséggel közösen gyűjtött állateledelekkel az állatvédő szervezetek munkáját támogatta. A két kampány eredményeként minden korábbinál több, összesen 210 tonna adomány gyűlt össze.

Az Élelmiszerbank által szervezett országos akcióban összegyűlt adományok közel felét az ALDI vásárlói adták le
Az ALDI elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás iránt, amelynek két kiemelt pillére a környezettudatosság és a szociális érzékenység. Az áruházlánc vásárlóit is bevonva évek óta jelentős társadalmi munkát végez adománygyűjtések és karitatív tevékenységek révén, különös figyelmet fordítva a hátrányos helyzetben élő emberek és a menhelyi állatok támogatására.
Az ALDI 2024-ben immár hetedik alkalommal vett részt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület „Karácsonyi Adománygyűjtés” programjában. Az üzletlánc vásárlóinak idén november 15. és 17. között volt lehetőségük az Élelmiszerbank munkatársainak leadni a helyben vásárolt termékekből álló tartósélelmiszer-adományaikat. Az ALDI áruházaiban összegyűjtött 171 tonna tartós élelmiszerből az Egyesület munkatársai és önkéntesei 34 273 élelmiszercsomagot állítottak össze, amelyeket az Egyesület helyi partnerszervezetei juttattak el a rászorulókhoz. Az Élelmiszerbank által szervezett országos akcióban összegyűlt adományok közel felét az ALDI vásárlói adták le.

6800 menhelyi állatnak tudtak segíteni
A vállalat a szilveszteri időszakban, 2024. december 29-től 2025. január 5-ig immár harmadszor szervezett közös állateledel-gyűjtést a Hangya Közösséggel. A Hangya Közösség 2010. óta segíti a menhelyeket, állatvédő szervezeteket, és elsősorban tárgyi segítséget nyújtanak. Az akció során az ALDI vásárlói az áruház állandó kínálatában elérhető kutya- és macskaeledelekkel támogathatták a menhelyeket és állatvédő egyesületeket. A vásárlók által összegyűjtött 72 raklapnyi adományt az ALDI saját forrásból további 3,5 tonna termékadománnyal egészítette ki. Ennek eredményeként az ALDI és vásárlói januárban összesen 40 tonna állateledellel támogatták az ország különböző pontjain működő, nehéz helyzetben lévő állatotthonokat és állatmentő szervezeteket. Az állateledel-gyűjtés során a tavalyi évhez képest kétszer annyi adomány gyűlt össze, amellyel mintegy 6800 menhelyi állatnak tudtak segíteni
Az ALDI számos intézkedéssel segíti elő az adománygyűjtési folyamatot, hogy vásárlóival együtt évről évre növelhesse az arra rászorulóknak nyújtott támogatások mértékét.
Kapcsolódó cikkeink
Szénsavmentes proseccót dobott piacra az Aldi az Egyesült Királyságban
Egyedülálló újdonságot vezetett be az Aldi a brit borpiacon: megjelent…
Tovább olvasom >Az ALDI is felkészült a balatoni szezonra: 100 új munkahely és hosszabb nyitvatartás
Idén nyáron is kiemelt figyelemmel készül a Balaton körüli turisztikai…
Tovább olvasom >25 új kényelmi üzletet nyit az Asda az év végéig
A brit Asda újabb lendületet vesz a kényelmi üzletek piacán:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Néhány hónapja van talpra állni az ország legnagyobb, leégett gesztenyeüzemének
Szó szerint a hamvaiból kell újjáélednie szeptember közepére az ország…
Tovább olvasom >