210 ezer palack Actimelt adományozott idős rászorulóknak a Danone

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 31. 11:23

Összesen 210 ezer palack Actimelből álló adomány gyűlt össze az Actimel és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közös 2020 év végi és 2021 év eleji, „Együtt erősebben” kampányaiban. A felajánlással ezúttal a járványidőszakban különösen veszélyeztetett idősebb korosztály immunrendszerének erősítését támogatták.

 

A Danone – az Élelmiszerbank egyik kiemelt együttműködő partnereként – már közel két évtizede folyamatosan segíti termékadományokkal a hátrányos helyzetűeket. Tavaly a Danone a közel 40 tonnányi, rendszeres termékadományán túl egy új jótékonysági akciót is útnak indított 2020 végén, majd 2021 elején megismételte. Az összefogásban ezúttal bárki részt vehetett, hiszen bármely Actimel vásárlását igazoló blokk kódjának feltöltése után, érvényes feltöltésenként 21 palack Actimelt ajándékozott a Danone az Élelmiszerbanknak. 2×105 ezer palack Actimel – az akció első köre ugyan 2020 decemberében véget ért, de a nyereményjátékkal egybekötött folytatás az első promócióhoz hasonlóan ismét 105 ezer palackból álló termékadományt eredményezett. Így a Danone a kampány során összesen 210 ezer palack Actimelt juttatott el az Élelmiszerbankon keresztül az idős rászorulóknak. A 21-es szám nem véletlen, kutatások szerint ennyi nap kell ahhoz, hogy egy új szokást kialakítsunk. Az immunrendszer támogatása pedig egy ilyen hasznos, új ígéret lehet saját magunk számára. Ha odafigyelünk saját egészségünkre, azzal másokért is sokat tehetünk, hiszen minden egyes ember immunrendszerének támogatása hozzájárul a közösség védelméhez.

„A bélflóra az immunrendszerünk fontos része, amelynek az egyensúlya segíti a vírusokkal, baktériumokkal szembeni harcot. Megóvása érdekében fogyasszunk naponta élőflórás joghurtot és sok, rostban gazdag zöldséget, gyümölcsöt! A kiegyensúlyozott táplálkozás, amelynek része a megfelelő vitamin- és ásványianyag-felvétel, rendkívül fontos az idősebb korosztály számára, különösen akkor, amikor az immunrendszer hatékony működése elengedhetetlen a betegségek elleni védelemhez és az esetleges fertőzések leküzdéséhez” – hívja fel a figyelmet a helyes táplálkozás kiemelt szerepére Schmidt Judit dietetikus.

A két kampány során összegyűlt összesen 210 ezer palack Észak-Magyarországtól kezdve a déli megyéken át egészen Nyugat-Magyarországig beutazta az országot, hogy aztán szociális intézményeknél, idősotthonoknál, családsegítő szervezeteknél, önkormányzatoknál és egyházaknál örvendeztesse meg az rászoruló idős embereket. Így ők nem csupán az egészséges* finomságnak örülhettek, hanem annak is, hogy ilyen sokan gondoltak rájuk.

“A jelenlegi helyzetben a szenior korosztály a leginkább veszélyeztetett, az ő egészségükre különösen oda kell figyelnünk. Éppen ezért nagy örömmel vettünk részt a Danone kezdeményezésében, és segítettünk eljuttatni az Actimel palackokat a rászoruló idős emberekhez” – mondta Szabó Szilvia, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület ügyvezető igazgatója.

*Minden palack Actimel D-vitaminban gazdag és B6-vitamin forrás, mely vitaminok hozzájárulnak az immunrendszer normál működéséhez. Egy palack Actimel a kiegyensúlyozott, változatos étrend, és egészséges életmód részeként fogyasztandó.

Az akcióban résztvevő szervezetek:

Abasár Római Katolikus Plébánia

Adonyi Szociális Központ

Andornaktálya-Maklár-Nagytálya Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Társulás

Bajai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

Balatonlellei Közös Család- és Gyermekjóléti Szolgálat

Baptista Menedék Szolgálat – Kiskunmajsa

Biztos Pont Szociális Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.

BMSZKI (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei)

Bonyhádi Gondozási Központ

Budakeszi Város Önkormányzata

„Civilek a megyéért” Egyesület

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász – Ajak

Debrecen-Tégláskerti Református Missziói Egyházközség

Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény

Egy esély civil szervezet

ÉLIM Szolgálat

Erki Roma Nemzetiségi Önkormányzat

ESZEI Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ (Szerencs)

EU-Roma Országos Egyesület

Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény, Dr. Leel-Őssy Lóránt Otthona és Dr. Leel-Őssy Lóránt Lakóotthona

Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény Polgárdi

Gondozási Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat (Nagyszénás)

Hernád-völgye Roma és Hátrányos Helyzetűekért egyesület

HTKT Kapcsolat Központ Kagylóhéj Család- és Gyermekjóléti Központ

Integrált Szociális Intézmény (Abasár)

Irgalmas Samaritánus Központ

Irmák Közhasznú Nonprofit Kft.

Isaszegi Humánszolgáltató Központ

Jobb Élet Közhasznú Egyesület

Józsefvárosi Szabadidős Egyesület

Káposztásmegyeri Fogódzó Szociális Alapítvány

Káva Közösségéért Közhasznú Egyesület

Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ

Kelevíz Község Önkormányzata

Közös Esély Egyesület

Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ

Lépj Időben Ki Egyesület (LIKE)

Magdaléneum Fogyatékosok Református Ápoló, Gondozó Otthona

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Észak-Magyarországi Régió

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Karcagi Csoport

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Kecskemét

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Kunszentmiklósi Csoport

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény

Monok Község Önkormányzata

Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete

Németh László Kulturális és Ifjúsági Egyesület

Novajidrányi Református Egyházközség

Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ

Sajóhídvég Község Önkormányzata

Sajólád Község Önkormányzata Család -és Gyermekjóléti Szolgálat

Sajószentpéteri Görögkatolikus Parókia

Sárospataki Görögkatolikus Parókia

Sclerosis Multiplexes Betegek JNSZ Megyei Egyesülete

Segítséggel Könnyebb Alapítvány

Smart Grant Alapítvány

Somogyszentpál Község Önkormányzata

Szent Ferenc Misszió Alapítvány

Szent Kereszt Plébánia Karitász Csoportja

Szigetvári Római Katolikus Plébánia

Színes Gyöngyök Délvidéki Roma Nőkért Egyesület

Szociális Gondozó Központ (Érd)

Szolnoki Református Egyházközség

Szombathelyi Egyházmegyei Karitász

Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat

Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központja

Tiszakerecsenyi Református Egyházközség

Tiszasziget Cigány Nemzetiségi Önkormányzat

Tiszta Forrás Alapítvány

Váncsod Községi Önkormányzat

Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat – Mezőberény

Víg Vándor Alapítvány

Kapcsolódó cikkeink