2022-től negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázattal segítik az ökológiai termesztést

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 09. 17. 11:20

Az ökológiai termesztést negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázati kiírással segítik jövő év január elsejétől – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Rábcakapiban.

 

Jövőre 40 milliárdos keretösszegre pályázhatnak a biotermelők

A tárcavezető elmondta, hogy kiemelt cél az ökológiai gazdálkodás ösztönzése és az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővülése.
Hangsúlyozta, hogy a közös agrárpolitika vidékfejlesztési támogatásaihoz 2021 és 2027 között a kormány a lehető legmagasabb, 80 százalékos társfinanszírozást biztosít.

A kormány célja az, hogy minél több gazdálkodó részt tudjon venni a programban és növekedjen a támogatásba bevont területek aránya, így a támogatási összegek átlagosan 74 százalékkal növekednek a korábbiakhoz képest – mondta Nagy István. Elmondta, hogy az egészségesebb alapanyagok termelésének igénye napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap, ezért a vidékfejlesztési program alapján kiírt számos – agrár-beruházási, illetve normatív jellegű – felhívás előnyben részesíti az ökológiai gazdálkodást folytató mezőgazdasági termelőket, többletpontot biztosítva számukra az elbírálás folyamatában.

Így a növénytermesztést vagy állattartást végző biogazdálkodók számos pályázati felhívás esetében nagyobb eséllyel juthatnak fejlesztési forrásokhoz – hangoztatta, hozzátéve, hogy jelenleg részükre is elérhető támogatási konstrukciók állnak rendelkezésre az öntözési infrastruktúra kialakítása, a termeléshez szükséges precíziós gépek és eszközök beszerzése, illetve új gombatermesztő létesítmények kialakítása kapcsán.

Az agrártárca vezetője beszélt arról is, hogy 2010 és 2020 között Magyarországon az ökológiai területek nagysága csaknem két és félszeresére növekedett, jelenleg mintegy 300 ezer hektáron folyik ökológiai termelés.

“Mindannyiunk érdeke, hogy a magyar családok asztalára minél több bioélelmiszer kerüljön” – mondta, hozzátéve, hogy ezért támogatják a hazai biogazdálkodókat, amelyre kiváló lehetőséget nyújtanak a vidékfejlesztési program támogatásai.

Úgy vélte, az egyik legfontosabb, az Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása megnevezésű pályázati felhívás, amelyet 2015-ben és 2018-ban hirdettek meg. A felhívások által mintegy négyezer gazdálkodó támogatása valósult meg, ami 230 ezer hektárt érint – mondta.

Roszík Péter, a Biokontroll Hungária Ellenőrző és Tanúsító Nonprofit Kft. ügyvezetője szintén méltatta, hogy 2010 óta nagymértékben nőttek a bioterületek idehaza.

Kitért arra, hogy az idei pályázatok kiemelten támogatják azokat, akik át szeretnének térni a biogazdálkodásra. Elmondása szerint az áttérést követő 2-3 év a legnehezebb, mert bár be kell tartaniuk a szabályokat, a termelők terményeiket még nem értékesíthetik bio jelöléssel. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink