2020-ban több mint 50 ezer forintot szánunk karácsonyi ajándékokra

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 11. 10. 10:41

Az Árukereső.hu és a GKI Digital immár 6. éve készít közös karácsonyi kutatást, amely az ünnepi időszakra való felkészülésről, az ajándékvásárlási tervekről kérdezi meg az internetező felnőtt lakosságot. Habár a koronavírus komoly hatással volt az éven belüli kiadásokra, azok ütemezésére, valamint a lakosság jövedelmi helyzetére, azért így is bőven találunk majd ajándékot a fa alatt.

A koronavírus miatt idén szűkül az ajándékozottak köre

A járvány egyik legnyilvánvalóbb hatásaként 2020-ban kevesebb embernek tervezünk ajándékot adni karácsony alkalmából. A tágabb rokonság, ismerősök, munkatársak esetében az ajándékozás elmaradását a földrajzi távolsággal és a járvány második hullámával indokolták mivel nem biztosak abban, hogy az ünnepek során személyesen is tudnak majd találkozni. Emiatt, míg tavaly átlagosan 8 ember részére készültünk kisebb-nagyobb meglepetéssel, idén csupán a legszűkebb családra, és a közeli barátokra, vagyis 5-6 főre korlátozódik ez a lista.

A kevesebb megajándékozott miatt jelentősen nőhet az egy főre vetített ajándékok értéke

Bár kevesebb szerettünknek készülünk ajándékkal, ez nem jár együtt azzal, hogy kevesebbet is költünk ajándékokra: idén átlagosan 52 300 Ft az ajándékokra szánt keret, ami az előző évi adatokhoz képest 8%-os emelkedést jelent. Ezzel – figyelembe véve az ajándékozottak körének szűkülését – az egy ajándékra szánható költés jelentősen megnőtt, elérve akár a 9 500 forintot is.

Mindemellett azok, akik saját bevallásuk szerint idén kevesebbet költenek majd ajándékra, főleg a járványhelyzet miatti megfontoltabb, takarékosabb életvitel (38%), vagy esetleg konkrét anyagi nehézségek (37%) miatt kényszerülnek erre.

2020-ban többet szánunk egy ajándékra: de mit választunk és mi alapján?

A tavalyi évhez hasonlóan a ruházati cikk (51%), játék (40%), szépségápolás és kozmetikum (33%) a három legnépszerűbb ajándéknak szánt termékkategória, amelyben gondolkodunk szeretteink megajándékozásakor. Utazást és különböző jegyeket 2019-hez képest jóval kevesebben terveznek vásárolni, ami nagy valószínűséggel a vírushelyzet miatt bizonytalanná, kiszámíthatatlanná vált programoknak és utazási lehetőségeknek tudható be. Megnőtt azonban azoknak a száma, akik valamilyen otthon is használható sportfelszerelést készülnek ajándékozni.

A konkrét termék kiválasztása során az ár-érték arányt (45%) tartják a vásárlók a legfontosabb szempontnak. A 18-24 éves korosztály esetében az átlagnál nagyobb hangsúly helyeződik a minőségre (32%), kevesebb az árra (17%), valamint náluk a legnagyobb azoknak az aránya (6%), akik a termék márkáját és presztízsét is fontos szempontnak tartják.

A karácsonyi akciók előszobája idén is a Fekete Péntek november

A karácsonyi bevásárlás időzítésére a legjellemzőbb továbbra is az, hogy az akciókat figyelve próbáljuk elcsípni a legjobb ajánlatokat. Ilyen szempontból a karácsonyi akciók előszobája idén is a Fekete Péntek (Black Friday) lesz, ami viszont hazánkban már egyre inkább elszakad a kezdeményezés eredeti jellegétől és egy péntek helyett immár az egész novembert átívelő, több csúcsponttal is rendelkező akció-sorozat.

A novemberi Fekete Péntek akciók során tehát a legtöbben (65%) már karácsonyra vásárolnak ajándékokat, de a vásárlók 54%-a ilyenkor még azért saját célra szánt termékekre is vadászik. A kereskedők is felmérték ezt a kettős hatást, ezért az elmúlt évek Black Friday akcióin sokszor még nem is a klasszikus ajándékba szánt termékfajtákon volt a hangsúly.

2020-ban változhat a Black Friday slágertermékeinek köre

Az elmúlt hat év Black Friday akciói során a slágertermékek jellemzően olyan műszaki, számítástechnikai cikkek és háztartási gépek voltak, melyeket az emberek főként saját, illetve családi használatra vásároltak. Idén ez a trend némileg megváltozhat, mivel a laptopok, az okos TV-k, és egyéb számítástechnikai kiegészítők iránti kereslet a vírus hatására már a tavasz folyamán tetőzött. Sokan a koronavírus első hulláma során kényszerből előre hozták az eredetileg csak az év későbbi – vagy akár a mostani – időszakra tervezett vásárlásaikat, emellett sok extra beszerzés is jellemezte tavasszal ezeket a kategóriákat. Ettől függetlenül a slágernek számító termékkörök és a kiemelten hirdetett termékek körében idén is jelentős szerepet kapnak majd a „klasszikusok”, de bizonyosan nagyobb hangsúlyt kapnak majd az alsó-középkategóriás mobiltelefonok, játékok, valamint a kis- és közepes háztartási gépek.

 

A tervezett vásárlások összértékét az euró árfolyam emelkedése miatti árnövekedés minden bizonnyal felfelé tolja majd, azonban azzal is számolni kell, hogy a népszerű termékek körében hangsúlyosabbak lesznek az alacsonyabb árfekvésű cikkek, így bár a kosárértékek összességében csökkenhetnek 2019-hez képest, a tranzakciószám semmiképpen nem lesz kevesebb, tehát a csomaglogisztikának nem lesz egyszerű feladata idén sem.

 

Az interneten mindent megtalálni: ötleteket is innen gyűjtünk, termékinformációkat is innen szerzünk

Valószínűleg mindannyian találkoztunk már az ajándékválasztás, ötletgyűjtés problémájával és a legtöbb esetben mindenkinek megvan a maga trükkje a helyzet megoldására. A magyar internetezők egyik leggyakoribb praktikája (59%) a webplázák kínálatának folyamatos böngészése az ajándékötletekért, de minden harmadik ember inkább egyenesen megkérdezi az ajándékozottat a kívánságáról, ami – érdekes módon – a nőkre még jellemzőbb is.

Az ár-összehasonlító oldalak megkönnyíthetik a termékek közötti eligazodást és a legjobb ajánlatok megtalálását, ami miatt az ünnepi szezonra történő vásárláshoz az előzetes tájékozódási eszközök között az első helyet foglalják el ezek az oldalak (77%) azok körében, akik az interneten nézelődnek. Továbbá a tájékozódás eszközeként kiemelkedik általánosan a webáruházak kínálata (62%), az internetes keresők (55%) és a közösségi média (32%), ami ebből a szempontból inkább a fiatalabb korosztálynak és a nőknek a kedvelt platformja.

2020-ban még inkább neten vásároljuk majd az ajándékokat

A vásárlás tervezett módjával és helyével kapcsolatban nincs érdemi változás: a korábbi évek trendjét folytatva, idén is a legtöbben (86%) az online rendelés és a webáruházak mellett tették le a voksukat, az arányt a pandémia ráadásul tovább erősítette. Az internetezők 41%-a kifejezetten a vírushelyzet miatt tervez többet online vásárolni, 48%-uk pedig a tömegeket vonzó plázákba tervez kevesebbet látogatni ajándékvásárlás végett.

A konkrét webáruház kiválasztása igen megfontolt folyamat: átlagosan 6 vagy akár 7 szempontot is figyelembe vesz egy vásárló, amikor az interneten fellelhető megannyi webshop közül kiválasztja a befutót. A mérlegelési tényezők közé tartozik az áron felül például a kereskedő megbízhatósága, valamint a korábbi vásárlók visszajelzései, tapasztalatai is.

Mindezek mellett a második legnépszerűbb vásárlási célpontnak továbbra is a bevásárlóközpontok számítanak, ahova még így is közel az emberek fele tervez majd menni. A plázákat követik a hagyományos, utcáról megközelíthető boltok és szaküzletek. Külföldről idén kevesebben terveznek ajándékot beszerezni, viszont itt is nagyobb értékben, átlagosan 15 200 Ft-ért.

2020-ban az ajándékok online beszerzése minden eddiginél jobb és biztonságosabb megoldás lehet, érdemes azonban nem az utolsó pillanatra hagyni a bevásárlást.

Az ajánlatok összehasonlítását, a legjobb ár megtalálását pedig az Árukereső.hu teszi jelentősen könnyebbé. Amennyiben konkrét terméket szeretnénk jó áron megvásárolni, érdemes időben feliratkozni az Árfigyelő szolgáltatásra, így biztosan nem maradunk le a legjobb ajánlatról.

Módszertan

 

A kutatást az Árukereső.hu megbízásából a GKI Digital készítette el 2020 októberében. A felmérés online adatfelvétellel valósult meg, 2445 fős válaszadói minta alapján. Az adatfelvétel módjából és az elért célközönségből adódóan a kutatás az aktív internetezők ünnepi vásárlási terveit mutatja be. Egyes kérdések esetén a válaszadók egyidejűleg több opciót is bejelölhettek.

 

Kapcsolódó cikkeink