Magazin: 2020 áruházmenedzsmentje
A digitális korban született Z-generáció rövidesen belép a legnagyobb fogyasztói korcsoportba, és iparági szakértők szerint ez 2020-ra nagyobb változásokat hoz a kiskereskedelemben, mint az elmúlt 50 év. Jennifer Johnson, a Kronos Inc. retail és vendéglátás csoportjának igazgatója szerint ez nem pusztán az eladótér digitalizációját jelenti. Külön feladatként kell tekinteni a hatékony, többgenerációs munkaerő-állomány kezelésére, valamint a trendekhez igazodó boltmenedzsmentre. Ehhez már rendelkezésre állnak azok az innovatív eszközök, melyek fejlesztik a hatékonyságot, és így hozzájárulnak a magasabb eladási eredményekhez is.
forrás: retailcustomerexperience.com
Ezek egyik csoportja a mesterséges intelligencia és a tanulásra képes eszközök, melyek a legszéleskörűbb adatok elemzésével és rendszerezésével képesek az adott körülményekhez igazodva javaslatot tenni egy konkrét esemény, probléma vagy feladat optimális megoldására.
Másik rendelkezésre álló eszköz az ütemezéskészítő, amely, a munkaerő-preferenciákat is figyelembe véve, a legoptimálisabb időbeosztást készíti el minden munkatárs számára, az áruházmenedzsment új megoldásainak harmadik nagy csoportjába pedig a mobileszközök tartoznak, melyek lehetővé teszik a gyors beavatkozást, az egymás közti, hatékony kommunikációt és az áruházon belüli rugalmas munkavégzést. //
Kapcsolódó cikkeink
A Z-generációsok tanítják az idősebb kollégáikat a mesterséges intelligencia használatára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Diákverseny a mozgás és a botanika jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia és vallás – támogat vagy távolít?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Matcha-láz árnyoldalai: hajhullást is okozhat a népszerű ital
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Világszerte 50 000+ AI-megoldás létezik, de a hazai cégek alig 7,5%-a használ ilyet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >