2017-ben még csökken, 2018-ban újból növekedésnek indul a távközlési hálózati piac
A Nokia finn távközlési vállalat előrejelzése szerint jövőre a hálózati piac zsugorodásának következtében mintegy 2 százalékkal csökken árbevétele, majd 2018-ban újra mérsékelt növekedés kezdődik a piacon.
A Nokia kedden egy barcelonai befektetői konferencián tette közzé várakozásait, amely szerint a távközlési berendezések piaca jövőre csökken Európában, Kínában, Latin-Amerikában, míg Észak-Amerikában, a Közel-Keleten és Ázsiában stagnálást vár a cég.
A távközlési vállalatok számára nem kedvező a piaci környezet, miután tavaly már tetőzött a mobil 4G technológiához szükséges eszközök iránti kereslet, és a következő, 5G technológia berendezéseinek piacra lépésére még éveket kell várni.
A finn vállalat várakozása szerint az árbevétel-csökkenés ellenére működési árrése jövőre 8-10 százalékra nőhet az idei mintegy 7-9 százalékról.
A Nokia értékelése szerint még így is jobban teljesít, mint régi riválisa, a világ legnagyobb távközlési berendezés gyártója, a svéd Ericsson. A stockholmi cég vezérigazgatója a nyáron lemondott a romló eredmények miatt, valamint tovább romlott eredménye a harmadik negyedévben, árbevétele 14 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: az enyhe időben erősödhetnek a kalászosok
A jövő hét elején a feltámadó szél enyhe levegőt szállít…
Tovább olvasom >Gyors növekedés előtt áll az online és diszkont élelmiszer-kereskedelem
Az online és diszkont élelmiszer-kereskedelmi csatornák fogják várhatóan a leggyorsabb…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a napraforgónak és kukoricának jól jött az eső, az aratásra váró búzának és repcének nem
A napraforgónak és kukoricának jól jött az elmúlt egy hét…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >