2016 az innováció és a terjeszkedés éve volt az Auchannál
Az Auchan Retail Magyarország 2016-ban 19 áruházban és 18 töltőállomáson 350,4 milliárd Ft éves bruttó forgalmat, 3,8 százalékos forgalmi fejlődést ért el. A vásárlások száma 43 millióra nőtt, az előző évhez képest 3 százalékkal növekedett. A vállalat mérleg szerinti eredménye pedig elérte a 3,6 milliárd forintot. Az áruházlánc így 2016-ban is növekedett és tovább erősítette magyarországi pozícióját a kiskereskedelmi szektorban. A vállalat célkitűzése, hogy az Auchan márkát a lehető legszélesebb körben tegye elérhetővé a lakosság számára, ennek jegyében indította el online áruházát tavaly novemberben, és készül idén megnyitni első szupermarketjét is Szekszárd belvárosában. Az Auchan nemzetközi szinten, így Magyarországon is – a hazai kiskereskedelemben egyedülálló módon – egészségmegőrző edukációs programot indított. Virginie Depardieu, az Auchan Retail Magyarország egészségprojekt-vezetője kiemelte:
– „Az élet kék” kezdeményezéssel egy független szakértőkből, orvos-tanácsadókból és fogyasztóvédelmi szakértőből álló bizottságot hívtunk életre. A jövő év végéig több tízezer termék összetevőit vizsgálják meg szakértőink, és határozzák meg kategóriánként a kritériumokat és ezek alapján ajánlásaikat. „Az élet kék” logóval jelölik meg a termékeket és segítik ezzel a vásárlókat az eligazodásban.
M. K.
Kapcsolódó cikkeink
Fejben már ott a brokkoli, a tányérig viszont hosszú az út
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ország történetének legnagyobb élelmiszergyűjtése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kereskedelem turbulenciában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

