2014: jelentős beruházások, kiemelkedő növekedés a MIRELITE MIRSA Zrt.-nél

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 27. 08:17

Az innováció és a folyamatos fejlődés érdekében a 100%-ban magyar családi tulajdonban levő MIRELITE MIRSA Zrt. 2011 óta összesen 1,15 milliárd forintot költött technológia- és termékfejlesztésekre. A fejlesztésekből a tavalyi év tette ki a legjelentősebb részt, amikor is 600 milliós beruházás történt a vállalatnál, melynek a jövőre irányuló erőfeszítéseit az értékesítésben megmutatkozó erőteljes növekedés jelezte, a szakma és a fogyasztók részéről pedig jelentős elismerésekkel díjazták.

Dr_Loso_Jozsef_T1A0458_opt„A fejlesztéseink nagy része a fogyasztói igényeknek való mind teljesebb megfelelést szolgálta, valamint hogy a meglévő szigorú higiéniai feltételeket a lehető legmagasabb szinten biztosítsuk, a minőségi színvonalat emelni tudjuk. Az informatikai hátterünk is világszínvonalú lett, ugyanis csak így lehet a hazai és a világpiacon tartósan sikereket elérni. Ezekkel a fejlesztésekkel tudtuk elérni a flexibilitásunk növelését, a piaci változásokra való gyorsabb reagálást, valamint be tudtunk lépni újabb külpiacokra” – mondta Dr. Losó József, a vállalat igazgatósági elnöke.

A MIRELITE MIRSA Zrt.-nél mindig is hosszú távú kapcsolatokra törekedtek az agráriummal, fix partnereik már évek óta beszállítóik, telente mindig közösen dolgozzák ki a gazdákkal a következő évi vetésterveket, mintegy integrátorként biztosítva maguknak a termeléshez szükséges nyersanyagot.

A késve indult tavalyi szezont a főszezonbeli rekordtermések követték, ezután azonban a szűnni nem akaró esőzések hatására ősszel sártengerré változtak a földek, a szállítóeszközök alig tudtak dolgozni. Mindezek ellenére a 2014-es év kegyesebb volt, mint a 2013-as. Ezt alátámasztják a vállalat értékesítési adatai is. „Az elmúlt évet a vállalat közel 1 milliárd forintos növekedéssel zárta, és pozitívan látjuk a további értékesítési lehetőségeket is. A tavalyi növekedésből mind a belföldi, mind az exportértékesítés kivette a részét” – mondta Dr. Losó József.

Piaci helyzet, fogyasztás

Az egész világon a gyorsfagyasztott termékek iránti kereslet növekszik évről évre. Az elmúlt évek recessziója ebben is hozott ugyan egy megtorpanást, de a legutóbbi időszak eredményeit vizsgálva érezhető, hogy újra elindult a növekedés.

Ebbe a helyzetbe érkezett az orosz embargó híre, amely a fagyasztott zöldségre érvényes, a konzervre azonban nem.

„A hazai piacot, a kis- és nagykereskedelmi, valamint a gasztropartnereinket továbbra is, a lehető legjobb minőség mellett, kiváló ár-érték arányú termékekkel igyekszünk tovább erősíteni – mondta Dr. Losó József. Majd hozzátette, hogy „ezzel párhuzamosan még jobban nyitni kell az export felé.” A MIRELITE MIRSA szerencsére már most is erős a kivitelben, az elmúlt években növelte exportját, és nemcsak az EU-ban, hanem számos más térségben is, így termékeit ma már közel 60 külpiacon értékesíti.

A növekedést támogatja, hogy immár több mint 80-féle gyorsfagyasztott termék szerepel a vállalat palettáján. A nagyobb termékcsoportok: a zöldségek, fűszernövények, gyümölcsök, tésztás, húsos, félkész és készételek, sült burgonya.

A hazai piacon a legnagyobb forgalmat továbbra is a hagyományos termékekkel, ízekkel, összetételekkel lehet elérni. Losó József azonban már a jövőre is utal, amikor hozzáteszi: „Azonban az elmúlt évek fejlesztései nem állnak meg, készülünk újabb innovációkra, bővítésekre is. Dolgozunk egy új termékkör kialakításán, az üzemi kísérletek még folynak, és annak gazdaságosságától, sikerétől tesszük függővé, hogy mikor jelenünk meg a piacon.”

Szakmai elismerések, díjak 2014-ben

• Superbrands és Magyar Brands díjak

• Magyar Termék Nagydíjas 8-féle MIRELITE márkájú zöldségkeverék. Így a Vadasmártással és a 3-féle gyümölcsös gombóccal együtt 13-féle termék nyerte már el a Magyar Termék Nagydíjat

• A Nemzetgazdasági Minisztérium „április hónap kis- és középvállalkozása” díja

• A „MIRELITE étkezési kultúra” bekerült az Agrár- és élelmiszer-gazdaság ágazatai értéktárába(x)

Kapcsolódó cikkeink