2012 legjobb videói VII. – A nap videója

Szerző: Trade Horeca Dátum: 2013. 01. 10. 11:53

Tavaly indult A nap videója sorozatunkban több mint kétszáz filmet mutattunk be, ezek közül választottuk ki az olvasónk által legtöbbet nézetteket.
Az új év kezdetén újra bemutatjuk legsikeresebbeket – kategóriánként hármat.
A mai, utolsó részben olyan filmek szerepelnek, amik a változatosabbá teszik a „legszakmaibb” filmgyűjteményt is: a bulvár!

Az elképzelhető legdrágább evőverseny!

70 ezer dollárnyi értékű kaviárt ettek meg, illetve kaptak ajándékba a moszkvai kaviárevő verseny részvevői. A feladat egyszerű volt: ki tud a leggyorsabban megenni fél kiló fekete kaviárt – a győztes úriember 1 perc 8 másodperc alatt végzett adagjával. Hogy mi volt a nyereménye? Ugyanennyi halikra ugyanebből a fajtából.
Senki ne gondolja, hogy erre a versenyre készülhettek a gazdag orosz polgárok, bár biztosan sokan vannak Moszkvában, akik, mondjuk, napi két „edzést” is meg tudnának fizetni. A részvevők kiválasztása ugyanis sorsolással zajlott, maga a győztes is azt mondta, van alkalma időnként kaviárt enni, de messze nem olyan gyakran, mint szeretne.
Az esemény mögött egy a „kaviáriparban” munkálkodó vállalkozó állt, aki a verseny célját illetően nemes egyszerűséggel közölte: Amerikában látott hot dog- és hamburgerevő versenyeket, ő pedig szeretett volna valami hasonlót szervezni, csak éppen jellegzetesen orosz megközelítésben.

Férfiak, speciális erényekkel

A Megasztár című népszerű szélesréteg-műsor stílusában fogalmazódik meg a férfinem bizonyos kvalitásait ünneplő reklámfilm – hogy, hogy nem, közvetve vagy közvetlen mindegyik a sörrel kapcsolatos. Talán senkit nem lep meg, ha eláruljuk, megint a Heineken kreatív ügynökségének egyik fergeteges agymenéséről van szó.

A legszebb brazil melódiák a piszoárból

Egy poén. Egy happening egy sörözőben – csak éppen a vécében. Egy bizarr üzleti vállalkozás. Esetleg egy „pszichológiai” kísérlet. Egy „motiváció”, hogy a férfiak jobban „célozzanak”, és kíméljék a piszoár körüli területeket. Bármi az alapja, jópofa!

Kapcsolódó cikkeink