2010-ben nem növekedett a bankügyfelek száma

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 02. 04. 06:29

Sok éves tendencia szakadt meg 2010-ben azzal, hogy a bankok nem tudták növelni együttes ügyfélkörüket. A vizsgált 15-69 éves korú lakosság körében továbbra is négyötödnyi a legalább egy bankkal kapcsolatot ápoló népesség aránya. Pedig kelet-európai összehasonlításban még bőven lenne fejlődési potenciál. Nem csak a gazdaságilag lényegesen fejlettebb Ausztria vagy Szlovénia előzi meg hazánkat ilyen tekintetben, de hasonló a helyzet Csehország, Szlovákia vagy Horvátország vonatkozásában is – állapítható meg a GfK Hungária Pénzügypiaci Adatszolgáltatások 2010 című összefoglaló tanulmányának legfrissebb eredményeiből.

Némileg kedvezőbb a helyzet, ha csak a gazdaságilag aktívnak tekinthető 25-65 éves korosztály banki kapcsolatait vizsgáljuk. Ebben a korcsoportban 88 százalék feletti a banki szerződéssel rendelkezők aránya.

„Különösen a legfiatalabb, középfokú tanulmányaikat végző diákok körében jellemző komoly lemaradás. Magyarországon még nem jellemző az, amely Nyugat-Európában már teljesen elfogadottnak számít, hogy már ebben a korcsoportban is rendelkeznek bankszámlával a fiatalok. Úgy tűnik, hogy mi még szó szerint értelmezzük a zsebpénz fogalmát” – mondta el Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

Kapcsolódó cikkeink