2010-ben bővül a düsseldorfi szakvásárok kínálata

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 26. 00:05

A Messe Düsseldorf GmbH vásártársaság tavalyi árbevétele az előzetes becslések szerint meghaladhatta a tervezett árbevételt. Az idei év jól indult a vásártársaságnál, bővül a rendezvények kínálata.

„A nemzetközi gazdasági válság horderejét a tervezés időszakában és a 2009-es év elején senki sem tudta pontosan felbecsülni” – fejtette ki Werner M. Dornscheidt, a Messe Düsseldorf GmbH vásár-társaság ügyvezetésének elnöke. A gazdasági válság kezdeti időszakában 3 százalékos kockázattal (mintegy ötmillió eurós forgalomcsökkenéssel) számolt a konjunktúra alakulása miatt, ám ezt az összeget 2009 nyaráig kétszeresére kellett növelni. Most azonban úgy tűnik, hogy a vásártársaság árbevétele kis mértékben meg tudta haladni a gazdasági tervben előirányzott összeget.
A vásárperiódusokból eredően kevesebb rendezvényt kínáló 2009-es vásári évben a Düsseldorfi Vásárváros 15 saját rendezésű szakvásárnak adott otthont, amelyet több mint 15.000 kiállító vállalat és több mint 800.000 szakmai látogató keresett fel. Ezen kívül 18 közös, illetve külső szervezésű rendezvénynek adhatott otthont Düsseldorf, ezek közül rögtön kétszer az újonnan a városba költözött a Goodies XXL, a raktáron maradt árukészletek és akciós áruk vezető európai szakvására.
A szakvásárok rendezési gyakoriságából eredően kevesebb rendezvényt kínáló 2009-es évet követően 2010 ismét több seregszemlét kínál. A 2010. év jól indult a Düsseldorfi Vásártársaságnál a januári boot szakvásárral, ahol több mint 60 ország 240 ezer látogatója gondoskodott a jó üzletmenetről számos kínálati csoportban.
Kedvező kilátások mutatkoznak az idén márciusban esedékes ProWein számára is: idén haladta meg először az 50 országból jelentkező kiállítók száma a 3300-at – 2009-ben 46 ország 3170 vállalata és termelője állított ki.
A Messe Düsseldorf GmbH vásártársaság 2010-ben tovább bővíti rendezvényei kínálatát, és két szakvásár ősbemutatóját is ünnepelheti: a glasstec Nemzetközi üvegipari, gyártási, feldolgozási és üvegtermék élő üvegtechnológiai bemutatóval egybekötött szakvására mellett párhuzamosan rendezik meg a solarpeq – A napenergia-hasznosító rendszerek előállításának nemzetközi szakvásárát.



Kapcsolódó cikkeink