A tavalyi mennyiség ötödét állították elő a szeszfőzdék
A tavalyi mennyiség ötödét, mindössze kétmillió liter pálinkát állítottak elő idén az ország szeszfőzdéi, miután uniós nyomásra az év elején megszűnt a bérfőzés adómentessége, írja a Magyar Idők nyomán az index.hu.. Míg 2014-ben a főzés 700 forint körüli munkadíját kellett kifizetni, az idén ehhez szeszadó címén nagyjából 800 forintos újabb kiadás társul, így egy liter pálinka kifőzése nagyjából 1500 forintba kerülhet. Mindenki inkább otthon főz.
Szintén a Magyar időkben ezzel párhuzamosan egy interjú is megjelent pálinkatémában Tállai András NGM-államtitkárral: Sikerrel vívtuk meg a brüsszeli csatát címmel. Ebben az államtitkár elmondja, januártól pontosan hogyan, mennyi adót kell fizetni az otthoni főzőknek a brüsszeli döntés után:
a magánfőzőknek úgynevezett párlatadójegyet kell beszerezniük a vámhatóságtól.
A jegy értéke hétszáz forint, az összeget egy liter 42 fokos pálinka után rónák le.
A pálinkát otthon készítőknek évente legalább öt párlatadójegyet kellene beszerezniük.
A házi főzők ellenőrzése az önkormányzati adóhatóságok dolga, ha valakit rajtakapnak, hogy nem jelentette be a desztillálóberendezését, vagy párlatadójegy beszerzése nélkül készítene pálinkát, elsőre figyelmeztetést kap, másodikra viszont már kétszázezer forintig terjedő büntetés is jöhet.
A NAV pedig azokra megy majd rá jobban, akik az otthon főzött pálinkával üzletelnek.
Becslések szerint a fekete pálinkaeladások miatt a költségvetés több mint 100 milliárd forinttól eshetett el az otthoni pálinkafőzés 2010-es bevezetése óta. A házi főzetek jelentős része a feketepiacra kerül, vidéken sok esetben ugyanis a munkaélküliek kényszervállalkozásává vált az ipari mennyiségű fekete pálinkaárusítás. (index)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >Orosz uborka önti el uniót: feszül a lengyel termelők piaca
Bár az Európai Unió az orosz mezőgazdasági termékekre vonatkozó szankciós…
Tovább olvasom >Új lendületet kapna az egységes piac: uniós stratégia a kereskedelmi akadályok lebontására
Az Európai Bizottság új stratégiával frissítené fel az egységes piacot:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >