200-300 százalékos növekedést vár az Atmedia

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 16. 11:04

Az Atmedia történelmének első sajtótájékoztatóján Lukács Csaba, a cég ügyvezetője ismertette a cég töretlenül sikeres fejlődését 2010-től napjainkig, és egyúttal elmondta, hogy idei évre a tavalyi, mintegy 10 milliárd forintos árbevétel után 200-300 százalékos növekedéssel számolnak. Ez is alátámasztja, hogy a tematikus kábeltévék minden korábbinál erősebben szolgálják ki a hirdetők és a nézők igényeit.

atmedia

Az Atmedia által értékesített 35 csatorna eddigi eredménye idén 55,2 százalékos közönségarány, szemben az R-Time 43,1 százalékával.

A jövőbeli tervek pedig már újabb csatornákat hozhatnak, és a bővülés lába lehet más médiatípusok bevezetése is, így akár az online, akár a rádió irányába terjesztheti tovább a vállalatot.

Kapcsolódó cikkeink