20 millió fontos beruházással kezd helyi gyártásba az Ehrmann az Egyesült Királyságban
Az Ehrmann német tejipari vállalat 20 millió fontos (kb. 27,1 millió dolláros) beruházásba kezd az angliai Cornwallban található telephelyén, amelyet 2024 júniusában vásárolt meg – számolt be a Just Food.
Az Ehrmann a Trewithen Dairy tavaly júniusi felvásárlásával szilárdította meg jelenlétét az Egyesült Királyságban, ahol létrehozta az Ehrmann Cornish Dairy nevű leányvállalatát, amely a helyi operációt, így a Worcestershire-ben működő brit irodát is irányítja.
A cég tervei szerint 2025-re egy hűtött desszerteket előállító üzemet alakítanak ki a Trewithen Dairy telephelyén, ahol ezentúl az eddig importált Ehrmann-termékek helyben készülnek majd. Jelenleg a Trewithen Dairy márkázott és saját márkás tejtermékeket – tejet, vajat és tejszínt – gyárt.
A vállalat közlése szerint a tavalyi akvizíció során több mint 200 munkahely megmaradt és a fejlesztések révén újabb pozíciók is nyílnak, elsősorban az innováció és gyártás területén. A legfrissebb pénzügyi adatok szerint a Trewithen Dairy a 2024. április 30-ig tartó évben 86,2 millió fontos árbevételt ért el, ami visszaesés az előző évi 95,9 millióhoz képest. Ugyanakkor a működési eredmény 1,1 millió font nyereséget mutatott, szemben az előző évi 1 milliós veszteséggel, míg a nettó profit 336 548 font lett, az előző évi 1,5 milliós veszteség után.
A cég szerint kereskedelmi teljesítménye továbbra is erős, különösen a legfőbb értéknövelt szegmensekben, ahol a volumen tekintetében is növekedni is tudott.
Kapcsolódó cikkeink
A brit Aldi különleges karácsonyi újdonsága a kelbimbó ízű koktél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy-Britanniában terjeszkedik az olasz Granarolo
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tejipari kapacitásbővítést tervez a Coca-Cola az Egyesült Államokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
