17 ezerrel kisebb létszámmal ment a bolt júniusban
A boltos piac júniusban már hozta a korábbi formáját a költekezést nézve, de 17 ezerrel kisebb létszámmal, ezen belül 14 ezerrel kevesebb eladóval, mint a járványidőszak előtt. És a járványidőszakra jellemző több részmunkaidőssel.
Júniusban kimásztak a boltok a gödörből, hiszen az áprilisi 10%-os zuhanást és a májusi kapaszkodást követően a félév utolsó hónapjában a vásárlók hozták a pénztárcájukat és az előző évi költekezési szintet (a kiigazítatlan volumenindex 0,8% volt). Ebben persze az egyes áruterületek között voltak különbségek, volt ahol több, volt ahol kevesebb pénz folyt ki a családok kasszájából.
De létszámban még mindig kevesebben ügyködtek a boltokban. Júniusban 13 és fél ezerrel levesebb bolti dolgozó (eladó, pénztáros, árufeltöltő, raktáros) fogadta a betérő vásárlókat, mint egy évvel korábban. Ez 9%-os létszámcsökkenés, aminek döntő oka, hogy az áprilisi és májusi piacvesztés veszteségei mély barázdákat hagytak a bankszámlákon, a pénzügyi mérlegekben, és nem is engedték a létszám visszaépítését. Persze ugyanúgy, mint a bevételekben, a létszámgazdálkodás kereteiben is nagy különbözőségek maradtak. A teljes első félévet nézve például a ruházati piac a harmadát elbukta az előző évinek, így nyilván nem engedhette meg magának a létszám nagyobb arányú emelését.
Emelkedett közben a részmunkaidősök száma, még az áprilisi mélypont környékén is, ami érthető, egyrészt a kijárási korlátozás miatti boltzár és piacvesztés időszakában ez volt az egyik menekülési útvonal a létszámgazdálkodásban:
Kapcsolódó cikkeink
KSH: februárban 665 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a kivitel volumene 2,3 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 6,7 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: februárban a vendégek száma (közel 1,1 millió) 4,6, a vendégéjszakáké (2,4 millió) 5,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az unióban és itthon is emelkedett a bárány ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Joghurtok az ár hátán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Augusztusban visszatér a ProVeg New Food Conference
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nutella az űrben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

