16 hónapos áresést követően januárban emelkedtek az agrárárak
A mezőgazdasági termelői árak indexe januárban 3,6 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest. Elemzők szerint idén végig pozitív tartományban maradhat a mezőgazdasági termelői árindex.
A januári emelkedés a 2008. szeptembere óta tartó csökkenő trendet törte meg.
A 3,6 százalékos növekedésen belül a növényi termékek árszínvonala 7,5 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké 2,3 százalékkal csökkent.
2010 januárjában a gabonafélék termelői ára 6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit (2009. januárban nagymértékben, 50,7 százalékkal csökkent), és a 2007-es meredek növekedés előtti szinthez közelített.
A burgonya és a zöldségfélék termelői áraiban 7,1, illetve 17,8 százalékos növekedés következett be, a gyümölcsárak 1,4 százalékkal emelkedtek.
A vágóállatok termelői ára 2010 januárjában 2,9 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten, ez a vágómarha árának 5,9 és a vágóbaromfi árának 2,9 százalékos emelkedéséből, illetve a vágósertés árának 9,1 százalékos csökkenéséből adódott.
2010 januárjában az előző év azonos időszakához mérten az állati termékek árai 0,8 százalékkal mérséklődtek, ezen belül az étkezési tyúktojás termelői árában 4,5 százalékos növekedés, a tej árában 0,9 százalékos csökkenés mutatkozott – közli a KSH adatait a Népszabadság Online.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

