15,6%-os növekedés és 915,7 milliárd forint forgalom a SPAR-nál 2022-ben

Heiszler Gabriella
elnök-ügyvezető
SPAR Magyarország
– Eredményeink nagyrészt annak köszönhetők, hogy egész évben rugalmasan alkalmazkodunk a vásárlói igényekhez, és sosem felejtjük el fő céljainkat: minőségi, zömében magyar, kedvező ár-érték arányú termékekkel szolgáljuk ki vásárlóinkat, miközben mindent megteszünk azért, hogy élelmiszer-termelési és logisztikai folyamataink, valamint áruházaink működése is egyre fenntarthatóbb módon történjen – mondta Heiszler Gabriella a SPAR Magyarország elnök-ügyvezetője.
A Magyarországon immár 32. esztendeje működő vállalat tavaly tovább bővült: Szigetszentmiklóson és a budapesti Lurdy házban együttesen közel 1,6 milliárd forintos beruházás révén két új szupermarket nyitott meg, s így már 623 egységet működtetett 2022 végén. A SPAR az elmúlt évben 17 milliárd forintot fordított 11 üzletének a felújítására, de bővült a házhozszállítási szolgáltatása is, amely ma már közel 200 településen érhető el. 14 ezer munkatársával egyike hazánk legnagyobb munkaadóinak. 2022-ben a SPAR partner program 14 új egységgel gyarapodott, amelyhez így már 248 franchise-áruház tartozik: az üzletág éves forgalma tavaly 103,1 milliárd forint volt, munkatársi létszáma pedig meghaladta a 3 ezer főt.
Jelentős termékfejlesztés és korszerűsítés történt a SPAR élelmiszer-termelő üzemeiben is, ahol továbbra is szigorú auditok garantálják az élelmiszer-biztonságot. A bicskei Regnum húsüzem 2022-es nettó forgalma 53,08 milliárd, a perbáli egységé 8,06 milliárd, míg az üllői SPAR enjoy. convenience üzemé 2,7 milliárd forint volt. A logisztika és szállítmányozás terén tavaly mintegy 4,3 milliárd forintot költött korszerűsítésre a vállalat.
//
Kapcsolódó cikkeink
10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM – mert minden gyermek hangja számít
A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei…
Tovább olvasom >A sport mint stratégiai márkaélmény
Ma már a sport messze nem pusztán szponzorációs felület: komplex,…
Tovább olvasom >INTERSPAR – stabilitás és minőség 30 éve
Az INTERSPAR 30 éves jubileuma nem csupán egy ünnep, hanem…
Tovább olvasom >További cikkeink
XII. Laurel Retail Konferencia – működés közben látható a jövő
Május 28-án a budapesti Larus Rendezvényközpontban ismét találkoznak a kiskereskedelem…
Tovább olvasom >Pedrivel és új termékkel lép szintet a BioTechUSA és az FC Barcelona partnersége
2024 szeptembere óta a BioTechUSA-cégcsoport az FC Barcelona globális táplálékkiegészítő partnere,…
Tovább olvasom >Mantova: Olasz ízorgia, fűszerekkel
A Fratelli Mantova BBQ termékcsalád új szintre emeli a grillezést. Egész évben, akár grillsütő…
Tovább olvasom >