1500 tonna élelmiszert ellenőrzött a Nébih az ekáer indulása óta
Több mint 100 szállítmánynál 1500 tonna élelmiszer ellenőrzését végezték el az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) indulása óta a kormányhivatalok és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatóságának (küi) szakemberei – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a küi 65 tétel esetében intézkedett és 14 921 kilogramm termék azonnali megsemmisítését rendelte el. Többek között mintegy 2000 kilogramm karfiol és több mint 12 000 kilogramm citrusgyümölcs (mandarin és narancs) fogyasztókhoz való eljutását akadályozták meg az elmúlt hónapokban.
További 18 tételnél jelölési, vagy regisztrációs hiányosságok miatt indítottak eljárást a szakemberek. Az eljárások kapcsán milliós nagyságrendű bírság várható – írták.
Mint ismeretes, az idén életbe lépett elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer lényege: minden útdíjköteles – 3,5 tonna össztömeget meghaladó – járművel történő fuvarozás feltétele az, hogy a fuvarozó rendelkezzen ekáer-számmal. Az új szabályozás célja a jogkövető piaci szereplők helyzetbe hozása, tevékenységük elismerése, az átláthatóság biztosítása, az áfacsalás teljes kiszorítása az országból. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Svédasztal az iskolákban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb sütőipari üzem tevékenységét függesztette fel a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magas kockázatú vármegyékben a madárinfluenza elleni kötelező intézkedések léptek életbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

