150 éve a kiegyensúlyozott táplálkozásért

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 24. 10:24

A Nestlé fennállásának 150. évfordulóját ünnepli, míg a Nestlé Hungária negyedszázada van jelen hazánkban, mely ma már az egyik legnagyobb magyar élelmiszer-ipari vállalat, sok tekintetben pedig Európa meghatározó gyártójává vált. A kettős évforduló kapcsán Jean Grunenwald ügyvezető igazgatóval beszélgettünk a vállalat múltjáról, jövőjéről, magyar érdekeltségeiről és terveiről.

– Tavaly januárja óta vezeti Jean ­Grunenwald a Nestlé Hungária Kft.-t, ám első tapasztalatai jóval korábbra nyúlnak vissza.

– A Nestlé 1998-ban kezdett el állateledel-gyártással foglalkozni Magyarországon, amikor megvásárolt egy gyárat Bükön. Én 1998 után Németországban dolgoztam, így nem követtem szorosan a Nestlé Purina üzem sorsát, de egy évtizeddel később felkaptam a fejem a hír hallatán, hogy számos kiváló minőségű termék gyártása átkerült Magyarországra. Egy évtized alatt egy olyan üzemet sikerült kialakítani, amely a legigényesebb vásárlóknak, a legszigorúbb előírásokat követelő kereskedőknek is megfelelnek, miközben megtaláltuk azokat a magyar beszállítókat is, akik megfelelő minőségben képesek ellátni a gyárat nyersanyagokkal. Jelenleg pedig egy nagyívű beruházás harmadik fázisát jelentettük be a büki üzem kapcsán.

– Miként illeszkedik hazánk a 150 éves múltra tekintő Nestlé életébe?

– Ennek bemutatásához kell egy kis történelmi áttekintés. Henri Nestlé gyógyszerész 1867-ben fejlesztette ki az első anyatej-helyettesítő tápszert olyan anyák számára, akik nem tudták szoptatni csecsemőjüket, és ezzel több ezer gyerek életét mentette meg svájci lakóhelye környékén. Igazi forradalmi újítás volt egy olyan korban, amikor a gyerekek fele nem élte meg a kétéves kort. Ez az életmentő készítmény már szinte a kezdetektől elérhető volt a magyarok számára is. Ez alapján a Nestlé magyar történelme is több mint egyévszázados.

– A cég azonban 25 éve kezdett el hazánkban működni, melyek voltak a magyarországi történetének legfontosabb mérföldkövei?

– Két komoly múltra visszatekintő üzemet vásárolt meg a Nestlé 1991-ben, a szerencsit, valamint a diósgyőrit, és azóta számos termék ezen gyártósorokról indult világhódító útjára, a gyártás több mint 80 százalékban exportra készül. A büki állateledel-üzemről már esett szó, ahol jelenleg 20 milliárd forint értékű beruházást valósít meg a Nestlé Hungária Kft., amely ezáltal a cégcsoport legnagyobb európai állateledel-gyártó központjává válik. A beruházással közvetlenül hetven új munkahely jön létre, így a foglalkoztatottak létszáma megközelíti az ezret. Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk Magyarország mellett.

– Másfél éve dolgozik Magyarországon, eddig milyenek a tapasztalatai?

– Kétfelé bontanám a kérdést: szakmai és személyes tapasztalatok. Üzleti szempontból egy olyan környezetbe csöppentem, mely minden lehetőséget biztosít a folyamatos fejlődésre. A beszállítók tekintetében megtaláltuk azokat a magas minőségű alapanyagokat gyártó termelőket, akik szinte minden területen megfelelnek a világszínvonalnak. Természetesen kávét vagy kakaót nehéz találni Magyarországon, illetve tonhalat sem könnyű a Dunában fogni – bár lehet, hogy a magyar leleményesség idővel erre is talál megoldást –, de ezeken kívül legfeljebb a mennyiség okoz néha fejtörést, nem a minőség. A magyar cégekkel pedig kifejezetten jó a kapcsolatunk. Különösen a közvetlen, már-már baráti hangvétel volt furcsa eleinte számomra, ám a jót hamar megszokja az ember. Ugyanakkor ez a nyitottabb viselkedés az üzleti életben soha nem megy a profizmus rovására, sőt gördülékenyebbé teszi az együttműködést.

– És a személyes tapasztalatok?

– Magyarországon az élet minden területe energiával és kreativitással van tele, mely csak a megfelelő lehetőségre vár, hogy kibontakozhasson. Érdeklődve figyelem a magyar fejlesztések sorsát, melyek nemzetközi sikereket érnek el. A gazdag kultúra, az értékeket hordozó történelem betölti Budapest utcáit. Nem véletlen, hogy a lányom és barátai is itt fogják tölteni a nyár nagy részét. Összefoglalva, szakmailag engem is motivál az a gazdasági környezet, melyet Magyarországon tapasztalok, az új lehetőségek folyamatosan fellelkesítenek, és magánemberként is élvezem az itteni életet, nem kell a szomszédba mennem egy kis feltöltődésért.

– A jelen bizakodásra ad okot, hogyan látja a Nestlé jövőjét?

– A vállalat sikerének alapja, hogy a termékek kiváló minősége és a fogyasztók által keresett íz elsődleges fontosságúak. A működésünk motorja a folyamatos innováció, minden fejlesztésünk, minden kutatásunk azt szolgálja, hogy a vásárlók a világ bármely pontján ugyanahhoz a magas minőséghez jussanak hozzá, mely a kiegyensúlyozott táplálkozásukat is segíti. Ugyanakkor figyelünk a helyi igényekre is. Érdekesség, hogy a Magyarországon kifejlesztett és legnépszerűbb Nescafé 3in1termékünket 200 különböző receptúrával lehet megtalálni világszerte. Egy orosz vásárló teljesen más ízvilágot vár el, mint egy portugál. A magyar konyhához készült új, Maggi csípős leveskockánk, mellyel kapcsolatban nagyon bizakodó vagyok, jellegzetes magyar paprikás elemeket hordoz magában – a magyarok az erős ízt a paprikával társítják. Nemzetközi cégek között abban is élen járunk, hogy ilyen aprólékosan figyelünk a helyi igényekre és fejlesztési irányokra, összhangban a táplálkozás-, egészség- és jóllét-stratégiánkkal.

– Milyen egyéb fejlesztéseket emelne ki?

– A lausanne-i Nestlé Kutatóközpont a St. Louisban és Pekingben található egységeivel a tudományos felfedezésekért, valamint az alap- és alkalmazott kutatásokért is felelős. Ez a világ legnagyobb magántulajdonban lévő kutatás-fejlesztési központja. Az egyik legizgalmasabb területnek az egészségügyben is alkalmazható speciális élelmiszerek fejlesztését tartom. Világszerte olyan megoldásokat kínálunk, melyek különleges étrendek esetében is alkalmazhatóak. Ezek a kutatások a nagyközönség számára kevésbé látványosak, de számos termékünk megtalálható kórházakban, rehabilitációs intézetekben vagy olyan emberek otthonaiban, akik egészségük érdekében sajátos étrendet követnek. Az élelmiszeripar ezen tudományos, egészségügyi felhasználása hihetetlenül dinamikusan fejlődik.

– A Nestlé milyen irányelveket követ hosszabb távon?

– A Közös Értékteremtés üzleti megközelítésben a fenntarthatóságnak kiemelt szerepe van. Ez egy komplex kérdés, melynek minden aspektusára odafigyelünk. A gazdasági szempontok mellett a környezetvédelem, az élhető környezet, melynek része a gondoskodó munkahely, az egészséges táplálkozás mind központi kérdések, csak hogy a legfontosabbakat említsem. A táplálkozással kapcsolatos kihívásokra leginkább a modern gyártással és magas minőségű termékekkel tudunk hatni, illetve számos, a társadalom számára is értéket teremtő programmal. Bár ezekről a vállalásainkról egész nap tudnék beszélni, de most csak egy példát említek. A GYERE – Gyermekek Egészsége Program a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) programja, mely a gyermekkori elhízás megelőzését tűzte ki célul. A hároméves projekt a „Nestlé Az Egészséges Gyermekekért” program támogatásával valósul meg Szerencs városában, melyre igazán büszkék vagyunk. A „Nestlé Az Egészséges Gyermekekért” program célja, hogy egészségtudatos életmódot alakítson ki az iskoláskorú gyermekek körében szerte a világon. A kezdeményezések mindenhol a közös partnerség elve alapján helyi egészségügyi szervek, táplálkozástudományi intézmények és szakemberek segítségével és közreműködésével valósulnak meg. A Nestlé célja, hogy segítse a fogyasztóit abban, hogy egyéni szükségleteiknek megfelelően, tudatosan táplálkozzanak. Meggyőződésünk, hogy az élelmiszereknek egyszerre kell ízletesnek és táplálónak lenniük, és az egészséges táplálkozás a változatosságon és a kiegyensúlyozottságon alapszik. Minden fejlesztésünk, minden termékünk, minden gazdasági döntésünk, társadalmi tevékenységünk ezt a célt szolgálj

Kapcsolódó cikkeink