15 millió forintos bírság a Tesconak
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) azért büntette meg a kereskedelmi vállalatot, mert az a hatóság tiltása ellenére olyan típusú rádióberendezést hozott forgalomba, amely nem felelt meg a követelményeknek.
Az NHH 2008
nyarán piacfelügyeleti eljárás keretében
vizsgálta a Tesco által forgalomba hozott (Technika
TA719 típusú PMR adó-vevő) rádióberendezést,
és annak rádiótechnikai, valamint
elektromágneses összeférhetetlenségi
követelményeknek való megfelelőségét.
A hatóság megállapította, hogy a
berendezés nem felel meg a Tesco által kiadott
megfelelőségi nyilatkozatban is szereplő szabvány
által előírt követelménynek; mellékhullámú
sugárzása többszöröse a szabványban
előírtaknak, használata pedig más
rádiófrekvenciás eszközöket zavar. A
hatóság megtiltotta a berendezés magyarországi
forgalomba hozatalát és forgalmazását,
továbbá elrendelte a berendezés forgalomból
történő kivonását.
A novemberi
utóellenőrzés során kiderült, hogy a Tesco
nem tartotta be a tiltóhatározatban foglaltakat: a
boltjaiban lévő több mint 1500 pár adó-vevőt
nem vonta ki a forgalomból, azokat szabálytalanul
továbbra is forgalmazta, sőt újabb készülékeket
is kiszállított az utóellenőrzött
áruházakba és ellentmondásosan
nyilatkozott a forgalmazott készülékek
mennyiségéről. Ezeket a tényeket a hatóság
a bírság megállapításánál
súlyosbító körülményként
értékelte. A hatóság a fokozatosság
elvét követve a bírság mértékét
15 millió forintban állapította meg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ezek voltak 2024 legkeresettebb műszaki cikkei
Idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében,…
Tovább olvasom >Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és…
Tovább olvasom >A Lidl a VEGANUÁR™ 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett
A Lidl Magyarország a VeganuárTM 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett.…
Tovább olvasom >