14 minőségi díjas 2009-ben

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 24. 00:06

Tavaly 13 szálloda és 1 étterem nyerte el a Magyar Turizmus Minőségi Díjat, melyet idén is az Utazás Kiállításon adnak át hivatalosan – jelentette be Ujhelyi István, a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnöke és Wolff Péter társelnök.

A két szakember Budapesten, a Danubius Hotel Aréna szállodában megtartott sajtóeseményen Trencsényi Mariann projektigazgatóval együtt a Magyar Turizmus Minőségi Díj programról, a tavalyi év nyerteseiről és a 2010. évi pályázatról adott tájékoztatást a média képviselői számára.
Ujhelyi István hangsúlyozta: örvendetes, hogy a minőségi díj a 2005-ös pilot program óta presztízs értékű jel lett a hazai turizmusban. Wolff Péter arra mutatott rá, hogy a szolgáltatók rendkívül komolyan veszik a megmérettetést, melynek szakmaiságát a hoteleknek 750, az éttermeknek 300 pontból álló önértékelési lista, illetve az anonim ellenőrzés garantálja. Elhangzott, hogy a jövőben szeretnének a minősítésbe több éttermet bevonni, s tervezik azt is, hogy a későbbiekben fürdőszolgáltatók számára is kidolgoznak majd hasonló rendszert. A díjnak és a díjazottaknak továbbra is kiemelt promóciót nyújt a Magyar Turizmus Zrt. Az idei pályázatot február 1-jén hirdetik meg, a benyújtási határidő május 31 – közli az esemenymenedzser.hu.
A Magyar Turizmus Minőségi Díj 2009-es nyertesei a következők:
Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel, Kecskemét
Hotel Caramell, Bükfürdő
Danubius Hotel Arena, Budapest
Dráva Hotel Thermal Resort, Harkány
Promenade City Hotel, Budapest
Andrássy Kúria Hotel Wine& Spa, Tarcal
Best Western Hotel Aquarell, Cegléd
Hotel Fagus, Sopron
Hotel Lycium Debrecen, Debrecen
Ramada Resort Aquqworld Budapest, Budapest
Boutique Hotel Zara, Budapest
Airport Hotel Budapest, Vecsés
Buda Castle Fashion Hotel, Budapest
Wunderlich Bortrezor és Látványpince, Villány



Kapcsolódó cikkeink