14 díjazott a magyar POPAI Awardson

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 12. 10:28

A negyedik alkalommal megrendezett POS-POP eszközök hazai versenyének pályamunkáit a Business Days kísérőrendezvényeként Tapolcán, a Pelion Hotel különtermében tekintette meg közel érdeklődő a résztvevők közül. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjkiosztóra 2013. november 7-én, a Trade Marketing Klub évzáró eseményén került sor.

popai

Tavaly augusztus 31-ig lehetett jelentkezni a 10 éves POPAI Magyarország Egyesület által immár negyedik alkalommal meghirdetett POS-POP versenyre. A pályamunkákat szeptember 25–27-én Tapolcán, a Business Days 3 napján lehetett megtekinteni, ahol minden részt vevő márkagyártó, kereskedő és szolgáltató képviselője zsűrizhette a nevezetteket.

Négy kategóriában –Tartós, Nem tartós, Kis méretű és Digitális – sorolták be a jelentkezőket, akik 71 százaléka POPAI-tagvállalat – márkagyártó és POP-gyártó – volt.

– Az elektronikus kampányok az instore területen is terjednek, egy-egy aktivitásnak nagyon komoly internetes háttere is van, ezért tartottuk fontosnak, hogy egy új kategóriát, a digitális eszközök és tartalmak jegyében, meghirdessünk. Ráadásul ez a kategória a nemzetközi versenyben is létezik, így a POPAI Global Awardson a magyar esélyeket ezáltal is növelhetjük – mondta Csiby Ágnes, a POPAI Magyarország Egyesület elnöke.

Az egyes kategóriákban aranyérmesek ugyanis, díjuk részeként, a magyar szervezet jóvoltából nevezhetnek a nemzeti győztesek viadalára, a POPAI Global Awards versenyre, aminek eredményhirdetése és a pályamunkák virtuális kiállítása idén Düsseldorfban, az Euro­Shopon, az iparág legnagyobb szakkiállításán lapzártánk után, 2014. február 16–20. között kerül megrendezésre. A négyéves múltra visszatekintő nemzetközi versenyen eddig egyetlen magyar helyezés született 2011-ben, amit szintén az EuroShopon a Béflex képviselői vehettek át. A szakma ismét várakozással tekint a 2014. február 17-én 16 órától meghirdetett POPAI Global Awards ünnepélyes díjkiosztójára, ahol fény derül a POS-POP „világbajnokokra”.

Ünnepélyes díjkiosztó

Közel 100 fő gyűlt össze a Trade Marketing Klub évzáró eseményére a BKIK Szilvamag termében, ahol Pongor-Juhász Attila „Mit olvassunk?” című előadása (a beszámolót lásd előző számunkban) után Kátai Ildikó, a POPAI Magyarország Egyesület főtitkára mutatta be a 77 éves, chicagói központú POPAI (Point of Purchase Advertising International, azaz a vásárláshelyi marketing világszervezete) fő célkitűzéseit, a POS-POP versenyek 1958-ra visszanyúló történetét, és a 4 éve megrendezésre kerülő magyar POPAI Awards verseny főbb állomásait. Összhatás és hatékonyság, technikai koncepció és kivitelezés, eredetiség és innováció szempontjából 1-től 5-ig kaptak osztályzatokat a kiállított eszközök.

Idén 4 kategóriában hirdették ki a helyezetteket. A trófeát és az oklevelet Csiby Ágnes és Hermann Zsuzsanna, a POPAI Magyarország Egyesület elnöke és elnökségi tagja, az Origo által felajánlott digitális különdíjat pedig Huber Kornél, az Origo Zrt. stratégiai kapcsolatok felelőse és egyben a DIMSZ Mobiltagozat elnöke adta át. A verseny fő támogatója, az FM Logistic különdíját Csiszár Zsolt, az FM Logistic Hungary Kft. sales directora nyújtotta át a nyertesnek.

A hagyományoknak megfelelően idén is a legmagasabb pontszámot elérő pályamunka kapta az Év Displaye elismerést.

Összesen 14 díjazott vehette át az oklevelet és a trófeákat, akiket pezsgős koccintással köszöntöttek a résztvevők.

Nem tartós kategória

Ebbe a kategóriába azok az eladáshelyi marketingeszközök kerülnek besorolásra, amelyeket meghatározott időre, általában egy-két akciós periódusra vagy egy szezonra helyeznek ki a kereskedelmi egységekbe. Anyaguk általában papír vagy hullámkarton, visszagyűjtésük nem jellemző. Gyakran nagyon aktuális, figyelemfelkeltő, vásárlásra ösztönző, impulzív üzeneteket, látványos márkakommunikációt vagy promóciós felhívást hordoznak.

Idén a kategória bronzérmese a Béflex Zrt. által benevezett MIZO hullámkarton termékbemutató lett. Az ezüstérmet az OSG Form Kft. által tervezett és kivitelezett Mamba papucsforma display kapta.

Aranyérmes az Unilever Magyarország Kft. Rexona F1 installációja lett. Egy Forma 1-es autó megjelenítése az eladótérben már önmagában is rendhagyó, de a mozgásérzékelő voicebox, ami a versenyautók jellegzetes motorhangjával „szólította meg” a vásárlókat, még különlegesebb. A rendkívül látványos kihelyezés áruházi környezetben és a versenykiállításon is nagyon népszerű volt, nem véletlen tehát, hogy az előző évi hasonló promócióhoz képest 10 százalékos forgalomnövekedést produkált, és a magyar POPAI Awards kategória győztese lett. Ez a pályamunka nyerte el leginkább a verseny fő támogatójának is a tetszését, vagyis megkapta az FM Logistic Kft. különdíját.

Tartós kategória

Ide tartoznak azok az eszközök, állványok, amelyek hosszabb, általában fél évet is meghaladó időszakra kerülnek a boltokba. Anyaguk általában műanyag, fa, fém, esetleg üveg, vagy ezek kombinációja. Gyakran tartalmaznak elektronikus eszközöket vagy más, interakcióra biztató megoldásokat.

Idén ebben a kategóriában a Béflex Zrt. elsöprő győzelmet aratott, hiszen mindhárom helyezés az ő pályamunkáik közül került ki.

Harmadik lett a Vodafone termékbemutató állvány. Második helyezést kapott a Heineken lentikuláris dekorációval ellátott tartós displaye.

A dobogó legfelső fokára a Nestlé Dolce Gusto kóstoltatódisplay került. Ez a pult a kóstoltatások alkalmával számos praktikus megoldással – lámpa, zárható fiókok, praktikus tárolók, elrejtett szemetes funkció, kapszulabemutató – segíti a hoszteszek munkáját. Ugyanakkor látványosan erősíti a Dolce Gusto márka imidzsét, növeli ismertségét.

A dizájn fő jellemzője a különleges vonalvezetés, ami magára vonzza a vásárlói tekinteteket. Az alkalmazott világítástechnika és az üveglap a kávékapszulák látványával, a márkaarculattal harmonizál. A display alkalmas a kapszulatípusok és kávégépek megjelenítésére akciós időszakokon kívül is, ha épp nincs kóstoltatás.

Kisméretű eszközök kategóriája

Az 1x1x1 méter befoglalónál kisebb pályamunkák külön kategóriában versenyeztek, hiszen nehéz lenne őket összevetni a grandiózus, komplex installációkkal vagy álló displayekkel. Ezek az apróságok általában pultdisplayek, polci dekorációk, kommunikációs elemek, amelyek kisebb, kényelmi üzletek, patikák vagy éppen horeca-egységek vásárlóit érhetik el.

A gyógyszertárakban került kihelyezésre a Béflex Zrt. által nevezett és harmadik helyezést elért Omacor pultdisplay. A kozmetikai részlegeken és drogériákban aratott nagy sikert a Win-Store Média Kft. NIVEA illatosított polczászlója.

A reptéri shopokban tűnt fel, de reprezentációs és ajándékozási céllal is készült az első helyezett Soproni multipack display sörtermékeknek, az STI Petőfi Nyomda Kft. pályamunkája. A három üveg sört magában foglaló kartonöv-konstrukció különlegességét a soproni Tűztornyot vagy Magyarország térképét szimbolizáló ablakkivágás és a grafikához illeszkedő nemzeti szalag mintájú fül adja. Az üveges sörtermékeket általában nem szokták külön csomagolásba helyezni, vagy egyet vagy egy rekesszel vesznek belőle, így a 3 (mint a magyar igazság) darabos kiszerelés önmagában is különleges. Az országimázzsal összekapcsolt üzenet a márkaismertséget, márkaimázst is erősíti.

Digitális kategória

Idén először hirdette meg a magyar szervezet az elektronikus tartalmak és eszközök versenyét.

Az elektronikus tartalmak és eszközök a vásárlás előtti és utáni időszakokban a fogyasztók különböző képernyőin (tévé, számítógép, laptop, táblagép, okostelefon) jelenhetnek meg, információs, edukációs, bevonó vagy éppen játék célzattal. A statikus eladótérben pedig az online és offline egybeolvasztásával az interakciót, mozgást, dinamikát, a trendi, modern megközelítést képviselik. A pályamunkák és a megjelenített tartalmak mind valamilyen módon a SPAR üzletlánchoz kapcsolódnak, ékesen bizonyítva az üzletlánc jövőbe tekintő, multiplatform megjelenését. Ebben a kategóriában rendkívül szoros volt a verseny, néhány pont különbség volt csak a helyezések között.

A bronz fokozaton holtversenyben két nevező osztozott, a Greenroom Marketing Kft. frisshus.hu és a Win-Store Média Kft. Receptnyomtató kioszk pályamunkái.

Az ezüst fokozatot is a Win-Store Média Kft. nevezése, a SPAR dupla digitális torony nyerte el. Az Origo különdíját is ez a látványos, méreteiben, kettős kommunikációs felületében, interakciót biztosító touchscreen megoldást is felkínáló, márkára illeszthető, innovatív fejlesztés nyerte el.

A versenyben legmagasabb pontszámot ért el, így a kategóriagyőzelem mellett az Év Displaye címet is elnyerte a REON Digital Kft. spartravel.hu komplex mikrosite és Facebook-alkalmazás nevezése. A Kappa bőrönd-promócióhoz kapcsolódó online kampány a SPAR szezonális hűségakció egyik legfontosabb kommunikációs eleme volt. A célcsoportelérés hatékonyságát jelzi, hogy közel 1 millió volt az oldalmegtekintések száma az akció 3 hónapja alatt. Interaktív játékok, aktivitások, nyeremények – számzáras bőröndjáték, élmények megosztása és szavazás a weboldalon, Travel Klub a Facebookon – biztosították a látogatói figyelem elnyerését és fenntartását, az oldalra visszatérés ösztönzését. n

Kátai Ildikó

Kapcsolódó cikkeink