13,5 százalékkal, 2100 forint fölé emelkedett a fizikai átlagórabér a második negyedévben
Az idei második negyedévben 2104 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 13,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1853 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is intenzív maradt a bérek emelkedése: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2023 második negyedévéhez képest 10,7 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

A béremelkedés mértéke az év második felében is az infláció felett maradhat
A földrajzi bontást tartalmazó statisztikák azt mutatják, hogy míg Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, illetve a Dél-Dunántúlon 1750-1900 forint között mozog az átlagórabér, addig a többi régióban már 2000 forint felett alakul ez a mutató. Felfelé a Közép-Dunántúl, illetve a fővárost is magában foglaló Közép-Magyarország ugrik ki ebből a mezőnyből: az előbbi régióban 2300 forint már az órabérek átlagos nagysága, az utóbbi területeken pedig ez az érték már elérte a 2750 forintot szintet is.
„Immár ez volt a harmadik olyan negyedév, amikor a visszaeső infláció hatására újból erőteljes reálbér-növekedést tapasztalhattak a munkavállalók, ami már kompenzálhatja az elmúlt évek jelentős áremelkedési hullámainak negatív hatásait
– mondta Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója.
A béremelkedés mértéke az év második felében is az infláció felett maradhat, de a vállalatok fennálló gazdálkodási nehézségeit látva arra számítunk, hogy százalékos mértéke lassan, de fokozatosan enyhül majd, akár újból megközelítve az egyszámjegyű tartományt.”
A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2024 második negyedévében átlagosan 10,7 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.
„A szellemi középvezetők körében tapasztalható bérnövekedés a lecsökkent infláció ellenére is a 10 százalék feletti sávban maradt, sőt, az előző negyedévhez képest néhány tized százalékponttal még növekedett is
– magyarázta Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere. –
Mindez ebben a munkavállalói körben is masszív, 7 százalékos reálbérnövekedést jelent. A béremelkedés szintjének beragadása a munkaerő megtartására irányuló törekvés egyik jele: a fluktuáció fokozatosan erősödik, a kilépési forgalom ebben az időszakban már 3,7 százalékra nőtt a tavaly ilyenkor tapasztalt 3,3 százalékról.”
Az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató üzleti szolgáltatóközpontok (BSC-k) középvezetői esetében a fenti szellemi foglalkozású középvezetői átlagtól jelentősen elmaradó, 7,2 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt 12 hónap során a Moore Hungary adatai szerint. Jól mutatja a BSC-szektor munkaerőpiaci vonzerejét, hogy ez a béremelkedési ütem is elegendő volt az aktuálisan szükséges létszám biztosításához: mind a belépési forgalom (2,2%), mind a kilépési forgalom (2,1%) igen alacsony volt az időszak során.
Kapcsolódó cikkeink
Babzsák és csocsóasztal helyett inspiráló terekre és közösségre vágynak a munkavállalók
Egy friss kutatás szerint az emberek 85 százaléka a home…
Tovább olvasom >A júliusban szigorodó EFO-szabályozás miatt a cégek még inkább nyitottak a diákfoglalkoztatásra
Közeleg a nyári szezon, a diákmunka-piac pedig már most élénk…
Tovább olvasom >Fokozódó feszültségek között lavíroznak a hazai cégek
Az euroövezet átlagos inflációja 2,5% körül van, míg a bérnövekedés…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >