125 liter ásványvizet ittunk tavaly fejenként
A nagy meleg jelentősen megnöveli az alkoholmentes italok iránti keresletet, ekkor az ásványvíz fogyasztása akár duplájára, a gyümölcsleveké és üdítőitaloké pedig másfélszeresére is emelkedik a napi átlaghoz képest – közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára az MTI megkeresésére.
Bikfalvi Istvánné elmondta, hogy 2017-ben az ásványvíz fogyasztása Magyarországon fejenként 125 liter volt átlagosan, míg a különböző gyümölcslé tartalmú gyümölcslevek fogyasztása személyenként 26,6 litert, az ízesített víz és szénsavas üdítőital fogyasztása 77,4 litert tett ki.
Hozzátette, az alkoholmentes italok fogyasztása 12,5 százalékkal nőtt tavaly 2016-hoz képest. Ezen belül az ásványvíz fogyasztás 3,5 százalékkal, a különböző gyümölcslé tartalmú gyümölcsleveké 5 százalékkal, az ízesített víz és szénsavas üdítőitaloké pedig 16 százalékkal emelkedett.
A szövetség titkára kiemelte, hogy az alkoholmentes italok piacán – az elmúlt évek mintegy 30 százalékos visszaesése után -, 2014-ben lassú növekedés indult meg, amely 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is folytatódott. A trendforduló okát a szövetség a fogyasztásnak a korábbi évekre való visszarendeződésében látja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visszaváltási rendszer: Nagyot lépett előre az italcsomagolások újrahasznosítási aránya
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Extrém nyár, rekordmeleg: így reagálnak a boltláncok a hőségre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hidratálj okosan, kortyolj tudatosan!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövőre végre beindulhat a magyar gazdaság növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem változott az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >