11,5 millió eurót fordított boltfelújításra a Maxima Latvija 2023-ban
A Maxima Latvija 2023-ban 11,5 millió eurót ruházott lettországi üzlethálózatának átalakításába és felújításába.
Több mint 5 millió eurót fektetett a Maxima Latvija az év során üzleteinek az úgynevezett egységes koncepció szerinti felújításába, 33 üzletet alakított át Lettország-szerte, és az évet 121 új formátumú üzlettel zárta – áll a vállalat közleményében.
A felújított üzletformátum egységes elrendezéssel és azonos termékválasztékkal rendelkezik, ami lehetővé teszi a könnyű eligazodást, a hatékony szortimenttervezést és az alkalmazottak számára az egyszerűbb boltirányítási folyamatokat.
A Maxima az új koncepcióra való átállást 2024-ben be kívánja fejezni üzletei többségében.
Evija Grīnberga, a Maxima Latvija értékesítési és termelési igazgatója kifejtette:
– Mindig arra törekszünk, hogy olyan vásárlási környezetet biztosítsunk, amely a vásárlók számára korszerű és kellemes, az alkalmazottak számára pedig kényelmes.
– Ezért tavaly tovább folytattuk az üzletfelújításokat és a hálózat bővítését, valamint az üzletek egységes koncepcióhoz való igazítását, miközben tovább fokoztuk a dolgozók kényelmét és javítottuk a kollégák munkakörnyezetét mind az üzletekben, mind a logisztikai központban – tette hozzá a szakember.
ESM
Kapcsolódó cikkeink
Tejitalok gyártásába invesztál a dán Arla
Az Arla Foods egy tőkeberuházással kívánja támogatni a Starbucks és…
Tovább olvasom >125 millió euró értékű megállapodást írt alá az Aldi és a Dawn Meats Írországban
Az Aldi Írország a múlt héten jelentette be, hogy 125…
Tovább olvasom >60 millió eurót tervez beruházni finnországi sajtüzemébe a Valio
A Valio közlése szerint a beruházás célja a jelenlegi gyártóberendezés…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >