1100 féle bor, pezsgő és gyöngyöző bor az Auchan őszi borvásárán
A hagyományokhoz híven idén ősszel is megrendezi minőségi borokat népszerűsítő, kóstolással egybekötött borvásárát az Auchan október 5. és 25. között. A vásár keretében több mint százféle elismert nemzeti borkiválóság kerül az áruházlánc polcaira. A közel háromhetes borünnepen a nívós kínálat közel feléből akciós áron lehet válogatni. A csaknem két évtizedes hagyományokra visszatekintő borvásárt Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója nyitotta meg.
Az Auchan Retail Magyarország a Nemzeti Borkiválóság Program aktív tagjaként idén októberben is nagy hangsúlyt fektet a hazai pincészetekkel való együttműködésre és a minőségi magyar borok széles körű népszerűsítésére a három hetes borvásár keretében.
„Az idén 5 éves Nemzeti Borkiválóság Program célja az értékmegőrzés és az értékteremtés, valamint, hogy javítsuk a magyar bor hazai és nemzetközi megítélését” – mondta Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A Nemzeti Borkiválóság Program a magyarországi termesztési körülmények között jó minőségben és megfelelő mennyiségben előállítható, könnyedebb, divatosabb termékekre építve kívánja megalapozni a magyar borászat jövőjét. Az agrártárca vezetője fontosnak nevezte, hogy a hazai és a külföldi fogyasztók ízelítőt kapjanak hazánk szőlőfajtáiból és borvidékeink sokszínűségéből, hogy minél többen megismerjék Magyarország határain kívül és belül is termesztett szőlőfajtáinkat.
„Az Auchannál kiállunk a jó minőségű, helyi, egészséges termékek mellett: a kiváló magyar borok, – mértékletes fogyasztás mellett – pedig mindhárom szempontnak megfelelnek. Büszkék vagyunk rá, hogy borkínálatunk 98%-a magyar pincészetekből származik. Áruházi választékunk az országban a legszélesebb, jelenleg több mint 1100 féle bort, pezsgőt, illetve gyöngyöző bort kínálunk. A hazai pincészetekkel és szakértőkkel való szoros együttműködésnek köszönhetően pedig már több mint 100, a Nemzeti Borkiválóság Programban díjazott bor bekerült választékunkba. Az újdonságok aránya jelenleg 20-25%, és olyan tételek közül is lehet válogatni, amelyek neves hazai és nemzetközi versenyeken is szép sikereket értek el” – mondta el a borvásár kapcsán Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója.
„Az ötödik éves Nemzeti Borkiválóság Program nagy sikert ért el ebben az évben hiszen a kereskedelmi láncok is felfigyeltek az általa kitűzött célokra, és fontosnak találták, hogy a program által minősített és ismertetett borok közül 120 tétel megtalálható legyen a polcaikon” – mondta el Dr. Kiss Eliza, kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos.
Az Auchan Retail Magyarország kínálatában szerepelnek kizárólag az áruházlánc választékában kapható borok is, ilyenek a teszteken kiváló minősítést kapott tokaji különlegességek, vagy a kereskedelmi lánc sajátmárkás, a vásárlók körében igen népszerű minőségi szekszárdi borai.
Az áruházlánc tapasztalatai szerint az ismertebb hazai borászatok és a minőségi borok forgalma erősödik és a nemzetközi trendeknek megfelelően itthon is egyre népszerűbbek az illatos és könnyed fajták. Eger és Villány megtartotta vezető szerepét, miközben nőtt a szekszárdi és a Balaton környéki borok forgalma. A minőségi borok iránti növekvő igényt az Auchan folyamatos piacelemzéssel és az új fajták, új partnerségek felkutatásával igyekszik követni.
„Az elmúlt 15 évben jelentősen megnőtt a száraz borok aránya a Tokaji borvidéken, elsősorban a Furmint fajtának köszönhetően. Ennek a fajtának az előnye a határozott megjelenése mellett, hogy a termőhelyi egyediséget hagyja érvényesülni, ami biztosíték arra, hogy a Tokaji szárazborként és természetes édes borként is autentikus maradjon” – mondta el Ifj. Szepsy István, a Mad Wine Pincészet borásza.
„A borkereskedelem tekintetében nagyot változott a világ az elmúlt években. Nagyon örülünk, hogy a szekszárdi borok ilyen szép számban már a nagy áruházak polcain is elérhetők, és az Auchan szakértőivel együtt kidolgozott Naposhegyi boraink is emelik a szekszárdi és a minőségi magyar borok ismertségét” – tette hozzá Mészáros Pál a szekszárdi Mészáros Pincészet borásza.
A 2017. október 25-ig tartó borvásáron a választék több mint felét akciós áron kínálják az Auchan áruházak, a kampány ideje alatt több alkalommal tartanak kóstoltatást is hazai borászatokkal együttműködésben.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fenntartható fagylaltot dob piacra az Auchan Portugáliában
Az Auchan Portugália a helyi O Gelado márkával együttműködve az élelmiszer-pazarlásra megoldást…
Tovább olvasom >Megint le lehet adni az Auchanban a felesleges mobilokat, töltőket és más kütyüket!
Az Auchan Magyarország már harmadszor csatlakozik a KÖVET Egyesület, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >140 millió visszaváltott palack az ALDI-nál
Az ALDI Magyarország üzleteiben rekordmennyiségű, immár mintegy 140 millió egyszer…
Tovább olvasom >