10,7 milliárd forintos válságadót fizetett be a Tesco

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 25. 08:50

A Tesco új vezérigazgatója kifogásolja, hogy a szigorú kormányzati intézkedéseket nem előzte meg konzultáció.

„Nemcsak a legnagyobb értékesítők, de a legnagyobb vásárlók is vagyunk Magyarországon, és az elmúlt évben 21 milliárd forint értékű magyar élelmiszerterméket exportáltunk” – mondta el egyebek között bemutatkozó sajtóbeszélgetésén Gerry Gray, aki hat hete foglalta el a Tesco-Global Áruházak Zrt. vezérigazgatói székét, és akivel rövid interjút is készített a Trademagazin munkatársa.

„Megértjük a kormány előtt álló kihívásokat, ám komoly nehézséget okoz a kereskedelemnek, hogy a válságadó bevezetését nem előzte meg konzultáció, és az is, hogy a naptári év végén, novemberben döntöttek arról, hogy az adó az egész évre visszamenőleg érvényes. Nyílt párbeszédet szeretnénk” – emelte ki a szakember, aki 2005–09 között a TESCO thaiföldi hálózatát irányította.

A 24 ezer fős Tesco-Global Áruházak Zrt. 666,5 milliárd forintos bruttó árbevételt ért el a február 28-án zárult üzleti évben, és a kereskedelmi vállalatok közül a legnagyobb összegű, 10,7 milliárdos válságadót fizette be a költségvetésnek. Az üzletlánc ez utóbbi teherrel együtt összesen 70,5 milliárd forint adót teljesített az egy évvel korábbi 61,9 milliárd után. Ezzel a cég – amely tavaly februárban 638,4 milliárdos bruttó árbevétellel zárta az üzleti évet – a 2009-es befizetéseket véve alapul az ötödik legnagyobb adóbefizető Magyarországon.

A Tesco az elmúlt 16 évben mindig visszaforgatta a nyereségét: tavaly közel 40 milliárd forintot fordított beruházásokra, és 29 üzlet nyitása révén összesen 53 ezer négyzetméterrel növelte az eladóterét. Több mint kétszáz magyarországi egysége van a cégnek, amely mintegy 720 új munkahelyet teremtett, közülük számosat olyan térségben, ahol a foglalkoztatási mutatók rendkívül kedvezőtlenek. Hogy az idén mi lesz, arra csak azt a választ kaptuk, hogy a cég folytatja mind a hipermarketek, mind a kisebb alapterületű boltok számának a növelését, és egyebek között nálunk is bemutatja a három éve létrehozott F&F ruházati kollekcióját – írja a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink